Franz Doubek festménye - forrás: internet
Boldogtalan vagyok,
Mert kínjaim nagyok,
Béborult ifjúságom;
A szokatlan dolgot
És a nehéz jármot
Már megszokni nem tudom;
Régi időm elmúlt,
Most másképen fordúlt,
Szomorú az én sorsom.
Őszi harmat után
Végre mikor aztán
Fújdogál a hideg szél,
Nem sok idú mulván
Fáról a gyönge levél;
Zöld erdő harmatját,
Piros csizmám nyomát
Hóval lepi be a tél.
Én szemeim sírván,
Könnyeim csordulván,
Néznek csak keservesen;
Bús szívem zokogván,
Csaknem meghasadván,
Bánkodik nagy erősen;
Ki miatt naponkint
Látok szomorú kínt,
Szenvedek én testemben.
Istenem, mit tegyek?
Immár hová legyek?
Mire jutok végtére?!
Ha mind búval élek,
Ezentúl mit érek,
Élek-e még kedvemre?
Vagy mind holtig árván
Járok, csak bút látván,
Megyek keserűségre.
Ennyi gyötrelemmel,
Vagy ennél is többel
Ifjúságom mint éljem?
Jobb lesz a darvakkal
Vagy más madarakkal
Ősszel búcsúmat vennem
S mennem oly országra,
Hol irígyim soha
Nem szólhatnak ellenem!
Talán elmentemmel,
Búcsúvételemmel
Ha útamat követem:
Gonosz irígyímnek,
Kik most reám törnek,
Nyelvök elkerülhetem!
Ha nem látnak, talán
Nem szólhatnak reám,
Így kedvök betölthetem.
Azért szerelmedre,
Világod kedvedre
Éld ezentúl, kívánom;
De én fáradságom,
Kedves virágszálom,
Éretted nem sajnálom!
Légy jó egészségben,
Addig míg az isten
Éltet, szívből óhajtom!
Szívem, isten hozzád!
Megbocsáss, ha szolgád
Vétett ő beszédében;
Mert noha nehezen,
De tőled elmegyen,
Ki téged szán szívében.
Lesz-é véled szemben?
Láthadd-é e testben?
Maga tudja az isten!
Immár solymocskádat,
Kedves madárkádat
Kit karodon hordottál,
Klárisokkal rakott,
Skófiummal varrott
Lábzsinóron tartottál,
Bocsásd el békével
Szegényt, hadd menjen el,
Reá ne haragudjál!
Forrás: Szerenád –
Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése