Forrás: Alexandrowitsch Nikolaj Jaroschenko -www.gemaelde-webkatalog.de
Ifjúság, mint sólyommadár,
Akkor víg, ha szabadon jár,
De jaj nekem, szegénynek, már
Vígasztalást szívem nem vár.
Mert elkölt már szabadságom,
Elrejtezett örömnapom,
Felvirradását nem várom,
Míg föl nem jön kívánt napom.
Mint ősszel kis fülemüle,
Hogy elvál éneklő nyelve,
Ki, szegény, meg van rekesztve,
Lehajtván bánkódik feje.
Hol mások járnak kedvesen
Mint egy Apolló, kegyesen
Fejem lehajtván könnyesen
Nézek csak nagy-keservesen.
Mennék én is, ha mehetnék,
Szárnyamra ha fölkelhetnék,
Én egyedül itt nem élnék,
Mint madár, társot keresék.
De el vagyok határozva,
Szabad fejem bé van zárva,
Nem különben, mint az árva,
Nagy bánatban elfáradva.
Meghervadott bennem az szű,
Mint az gyenge lekaszált fű,
Reménységem is majd meghül,
Mert kívánt napom fel nem jön.
Bezzeg boldogok az vadak,
Kiknek zöld erdő az házok,
Mert ők senkitől nem várnak,
Ott sétálnak, hol akarnak.
Ó, én keseredett fogoly,
Kinek szabadsága nem foly,
Vagyok mint félig megholt, oly,
Úgy megemészt a bú, mint moly.
Mert elváltam kedvesemtül,
Mint gerlice ő társátul,
Igen távul vagyok attul,
Reméntelen szívem búsul.
Ó, én kegyelmes istenem,
Így kell-é, szegénynek, élnem?
Hogy nem folyhat az reményem,
Felvirradván napom, fényem.
Fogság után hadd örüljek,
Mint madár, szabadon éljek,
Ezt óhajtja ez a lélek,
Akié ez a kis ének.
Forrás: Szerenád –
Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése