Giovanni Boldini (1842-1931) festménye
Hallod-e ifjú, jőj te egy szómra,
Nem mondok gonoszt, sőt intlek jóra,
Nem sokat tészen, egy fertály óra,
Nem sokat tészen, egy fertály óra.
Tudod-e mastan elődbe jöttem,
Avagy nem veszed azt is eszedben,
Hogy ma napestig fárodtam ebben,
Hogy ma napestig fárodtam ebben.
Nagy siralmasan téged kereslek,
Minden útakon téged lestelek,
Igen akarom, hogy föllöltelek,
Igen akarom, hogy föllöltelek.
Mondjátok mastan nagy hamissággal,
Bétöltöm minden fogadásimat,
Megadom minden adósságimat,
Megadom minden adósságimat.
Szép nyoszolyámat is megvetettem,
Selyem paplannyal béterítettem,
Szép szőnyegekkel béfödöztettem,
Szép szőnyegekkel béfödöztettem.
Mast jőj el velem, arra feküdjünk,
Ketten kedvesen szerelmeskedjünk,
Szép játékokkal megelégedjünk,
Szép játékokkal megelégedjünk.
Nincs uram itthon, elment nagy messze,
Tudom, mikor lesz hazajövése,
Csak tegnap ment el, nem köll félnyie,
Csak tegnap ment el, nem köll félnyie.
Útravaló pénzt is eleget vitt,
Arannyal tőlté meg az erszényét,
Mast legyünk vígan, elvitte az kínt,
Mast legyünk vígan, elvitte az kínt.
Kezedben vagyok, szabad légy velem,
Te se kéméljed magad éntülem,
Járulj közelebb, ölelj meg szívem,
Járulj közelebb, ölelj meg szívem.
Ifjuságodat ne túltsd hejában,
Mert mast vagy virág szép illatjában,
Fáj az te szíved kívánságá ban,
Fáj az te szíved kívánságában.
Hiszem, nem lehet ördög az ember,
Kinek ura van, oly asszonyember,
Hogy meg ne únja, ha itthon hever,
Hogy meg ne únja, ha itthon hever.
Sem testemnek, sem lölkömnek nem köll,
Csak téged lölköm óhajtlak szívvel,
Soha tetüled nem is állok el,
Soha tetüled nem is állok el.
Kérlek te engem hogy meg ne útálj,
Míg uram megjön, addig nálom hálj,
Együtt légy velem, tülem el ne válj,
Együtt légy velem, tülem el ne válj.
De csak veszne el az kurafia,
Másszor lennék én akkor világra,
Ó hogy meg nem tud rólam halnia,
Ó hogy meg nem tud rólam halnia.
Majd reám veszem kamuka szoknyám,
Lábomban vonszom karmazsin csizmám,
Ékesen járok, nézz bár énreám,
Ékesen járok, nézz bár énreám.
Péntölöm gyolcsa két forint ára,
Az fölhajtása kilenc pénz ára,
Minden munkája hat arany ára,
Minden munkája hat arany ára.
De csak jönne el az sokodalom,
Az vásárfiát néked megadom,
Csak vegyed tülem jóakaratom,
Csak vegyed tülem jóakaratom.
Csak te kedvedért ékesen járok,
Nem úgy, mint egyéb tunya asszonyok,
De derekamban csak meg sem hajlok,
De derekamban csak meg sem hajlok.
Hogyha kívánod, majd hegedülök,
Avagy citerát vervén örülök,
Lantot pöndítek, öledben ülök,
Gyönge orcádra szép csókot tészek.
Forrás: Szerenád – Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál –
Sziget Könyvkiadó 2002.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése