I.
Tele vannak a palaczkok,
Tele van minden pohár;
Föl hát, a ki csak tud
inni,
Hazát, bort s leányt
szeretni,
Tele van minden pohár! –
Első a hon – hallottátok
Mindnyájan e szent
nevet?
A ki e nevet megérté,
A legnagyobb pohár azé,
Az ihatik legtöbbet.
Ugy, de hát a ki nem
érti, -
Azért az is ihatik?
Nem, barátim, engem
ugyse,
Értse meg; mert egy
csöppöt se,
Az egy csöppöt sem
iszik.
E hon az isten leánya,
És nekünk édes anyánk,
A midőn ezt teremtette,
Akkor volt a legjobb
kedve,
És áldását mondta rank.
Ezt adá nekünk anyául,
Hogy lehessünk boldogok.
S nem kiván mást e jó
anya,
Csak hogy fia el ne
hagyja,
Hogyha sorsa háborog.
És ha az ég zordonulna
S tán dörögne felettünk:
Jó barátim, talpon
áljunk,
A szomszédtól mit se
várjunk,
- Adjuk értte életünk.
A ki akar, érthet
ebből,
Most tehát már ihatunk,
Legyen üdvöz a mi
hazánk,
A mi legjobb édes
anyánk,
Legyen üdvöz általunk!
Éljen e nő; éljen e hon
Becsületes népivel,
Bár borult az ég s
villámlik,
E nemzet még
felvirágzik,
- E hazának élni kell.
II.
Ittunk már hát a
hazáért,
Most a bor következik,
Ezt tudom, hogy
értettétek,
Nem kell magyarázni
néktek,
Érti mind, a ki iszik. –
Bor, bor, ez itt a
Charybdis
Az örömnek tengerén,
Hol ha bánat-urfi
kószál;
Okvetlen sirra talál,
S elmerül ott a szegény.
–
Bor a sziv vidámitója,
Az örömnek kutfeje,
Menjen a bu csak feléje
És igyék egyet belőle,
Tudom, kering a feje.
Éljen a bor… de mit
mondtam?...
Ez ne éljen, - akarjuk,
Nagyot mondok most ti
néktek,
Csitt egy szót se!
figyeljetek! –
Ezt barátim – megigyuk.
III.
És most, és most a
leányon,
A leányon van a sor,
Oh be szép egy szép
leányka,
szőke bár avagy
barnácska,
Föl barátim! itt a bor.
–
A leány az ég s pokolnak
Mindenható angyala,
Az életnek mennye, üdve,
Kebelébe van elrejtve,
Menny és pokol birtoka.
Ez angyal tanácsadója
A tüzes kis ifju sziv,
Ez bennünket erre arra
A mennyekbe vagy
pokolba,
Hova tetszik – oda hiv.
–
Rajta, rajta hát
barátim!
Ki legjobban udvarol,
azé lessen a dicsőség,
A mennyország, a földi
ég,
Az a mennybe vándorol.
Szép világ a lányka
mennye,
A ki oda bémehet,
Magával az életüdvvel,
A szerelem istenével,
Azzal foghat ott kezet.
Most tehát föl jó
barátim,
- Összevéve éljenek!
A hazáért, bor s
leányért.
Föl föl! e szép
háromságért
A kancsok ürüljenek!! -
Forrás: Hazánk 1.
évf. 136. szám – Győr, 1847. November
16-án, Kedden
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése