Hiador (Jámbor Pál): Hűség (ballada)

Fenn a napnak első lángja támad,

Lenn mosolyg a nyiló kikelet,

Millió nép – rajta egy a bánat,

Vérpadot néz zöld halom felett;

Minden olly zöld, minden ifjul, éled,

A tavaszban ollyan szép az élet.

Zöld remény közt ébredő tavaszszal

Ifju szivnek halni olly nehéz,

Ifju szivben a legszebb erő van,

Benn az éet lángja, melly kivész,

A természet mindenütt csak éltet –

A bitorló öl ártatlan éltet.

Ifju bajnok pártosok vezére;

Jó ügyért hős, élettel fizet;

Csak dicsőbb less, hogyha meghal értte,

A ki igy veszt, nem veszt életet.

A szabadság hős vérből virágzik;

Zsarnok átka vérpadon csirázik.

“Valld-ki pártos társid – mond a zsarnok,

És ez élet, melly mosolyog, tied.”

Megvetés az, mellyel néz a bajnok.

A halálra csak jobban siet,

“Hallod ifju! még egyszer, kegyelmet!

Valld-ki társid, ők vesznek helyetted.”

Szól a hős – a nép áll szivdobogva –

“Nincs irigység, zsarnok, élteden,

Egy barátot sem birsz rosz napodra,

A halál is édesebb nekem.

S mig szemében megvetése lángol:

A hazáért benne lelke gyászol.

És még egyszer áttekint a népen.

S átnyilal rajt egy örömsugár –

“Nézd, te zsarnok! s villám ég szemében,

Társim élnek, s mint szabad madár;

Nézd, örömmel nézek most szemökbe,

Lásd, s ne ismerd, és vessz el dühödbe.

Ottan állnak, mint éjfél - - - jelen mind,

Egy se retteg, hallni bátrak im –

S merre állnak ők – több rész felé int:

‘Isten áldjon-meg bajtársaim!’

Mindeniknek bucsut int örökre –

És a pallos elvillant fölötte.

Forrás: Hazánk 1. évf.  140. szám – Győr, 1847. November 25-én, Csütörtökön