Ki nem csalódott még az emberekben? –
Az ember rabja gerjedelminek –
Kigyók tanyáznak lenn a szivüregben
S ezek közé a job érzés minek?...
Hideg kigyó az önző gondolatja,
Melly átfonódik a sziv rétegén:
Csaló ábrándok rózsáit mutatja,
Erény s dicsőség rajzik létegén.
S mi ez, mint gyarlósága tápláléka?
Egy fényburokba rejtett bűnvirág!...
O, az erény az önzés martaléka,
Mellyel csalósdit játszik a világ.
A rózsa bűnvágy törzséből növekszik,
Gyakran érdekből j ók az emberek –
S e tettekön az élet tanja fekszik –
Tettekből ember! rád nem ismerek.
Haszontalan tárgy! élő gépe vagy te
Vad gerjedelmeid bálványinak:
Erényid a vak önzés eltemette
S az álcsillámok is lefoszlanak.
A szűz valoért ábrándot cseréltél,
Eladtad a bünt jó tettek gyanánt –
S kábult agyadnak éjjén eltemettél
Reményt, jövendőt, mindent egyiránt. –
Titokban tettél volna jót s erényed
Hatalma sorsod éjjén tulragad;
Igy nem mosolyghat élszerencse fényed:
Te csalni véltél s megcsaltad – magad!
Forrás:
Hazánk 1. évf. 66. szám – Győr, 1847.
Junius 5-én, Szombaton
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése