I.
Hová megy a magyar sereg
Bulcsúnak zászlajával?
Fenn játsz a szines lobogó
Zugó szelek zajával.
Hová megy a magyar sereg
Kürtjével hős Lehelnek?
A mellynek harsány hangiri
A karpatok felelnek.
Hová megy a magyar sereg
Nagy bárdjával Botondnak?
A mellyről hét országra hirt
Byzanc kapni mondnak.
Augsburg véres mezeje
A magyar rég ismerte:
Itt volt, hogy egykor ellenét
A fold porába verte.
Botondot is, Bulcsút s Lehelt
Augsburg rég isméri,
Elhulltak sirjain a gyász,
Emléköket kiséri.
S a környék, mintha villanat
Járná a tért keresztül:
A régi vész emlékire
Ujonnan öszverezdül.
De mint az erdő, melly fölött
Vihar küzdé csatáját,
Haraggal meg meg rengeti
Vész-ülte koronáját:
Ugy emelé föl vad fejét
A németek császára:
Ugy kelt, haraggal kebelén
Egész ország – csatára.
-
És harczban állanak megint
Mint annyiszor valának.
De képe most, mint annyiszor
Nem ollyan a csatának.
Mert mig honn vigadt a magyar
A győzelmek dijában,
A németeknek nemzete
Nem ült addig hijában.
A sas bérczeknek ormain
Nagy várak épülének,
S bár béke volt, a seregek
A harcz lován ülélnek.
A harczra készülő sereg
Dárdája öszvecsengett,
A próba-harcznak kürtitől
A tér naponta zengett.
S akartak inkább szüntelen
Egymás közt harczra kelni,
Hogy majd ha eljön a magyar,
Megtudjanak felelni.
-
Vad büszkeség s önérzet
Vegyültek benne el.
- Igy vette végbucsuját
A nagy kürtü Lehel.
Forrás:
Hazánk 1. évf. 104. szám – Győr, 1847. September
4-én, Szombaton
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése