Dinnye őrző szép leányka
Várlak ám,
Hogy megint kunyhódban léssz a
Nyár szakán,
Épp azért már tisztogatom
Fegyverem,
Hogy vadászni eljárhassak
Reggelen.
Élsz-e még te gyöngy alak? rég
Láttalak,
Áll-e még a csendövezte
Nyári lak?
Lessz-e zápor, ha vadászok,
Melly megint
Kis lakodba térni, nékem
Ujra int?
S hogyha áll a nyári lak még
És te élsz,
S jönne dörgő zápor, mellytől
Félve félsz;
Béfogadsz-e kis lakodba
Örömest,
És enyelgsz-e vélem, mig ránk
Tör az est?
Nem felelsz – de nem csudálom,
Mert tudom,
Messze vagy, nem válaszolhatsz,
Kis hugom;
Értenél csak, válaszolnál
Sziv szerint
S igy fogadnál elpirulva
Most megint.
“Ős szokás Szabadhegyen a
Menedék,
Nagyapáktól öröklé a
Nemzedék,
Jöjjön bé hát lelkem adta
Ifju ur,
Legyen itt, mig job idő less,
Házi ur.
Mert anyám ugy sem jő estig
Már ide,
Bár miattam, minthogy félek,
Fáj szive;
O de, illy nagy égvihart, ki
Nem kerül?
Legyen itt hát ifju ur, mig
Felderül.
Dinnye less elég, ha tetszik
S éhezik,
Jól tudom, hol van a három
Legszebbik,
Elhozom, bármint ropogjon
Fennt az ég,
Vendégemnek érlelgettem
Ugy is rég.”
Dinnye-őrző szép leányka!
Elmegyek,
Még mielőtt első dinnyéd
Érne-meg;
És ha addig nem hoz a nyár
Égviszályt,
Én bocsájtok ajkaidra
Csókból árt.
Forrás:
Hazánk 1. évf. 73. szám – Győr, 1847. Junius
22-én, Kedden
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése