Hegedűs: A haldokló leány

A barna éjszakában

Virasztva egyedül

Betege ágya mellett

Az édes anya ül.

Előtte lobogó mécs

Halvány világban ég.

- A gyermek szép szemében

A láng lobog-e még?

Hallgatja a falóra

Halk kettyegéseit.

- Számlálja gyermekének

Halk sziv-ütéseit.

Letörli homlokáról

A hűlt verejtéket:

- Letörli ön szeméről

Az égő könynyeket.

Az ágy fölébe hajlik

Gyöngéden, gondosan:

- Lehell-e még a gyermek,

Vagy ajka zárva van?

S mikép ha fölcserélni

Vágynék ön-életét:

Felfogja ajakával

Forró lehelletét.

“Ki viraszt itt mellettem

Te vagy-e jó anyám?

Tedd ajkad homlokomra,

Hullasd könyűd reám!

Tedd kezedet szivemre,

Olly jól esik nekem,

Ha gyöngéd érintését

Kezednek érezem!

Viraszsz csak itt fölöttem

A barna éjszakán!”

- Szelid lágy hangon igy szól

A haldokló leány.

-

Az óra csak kettyeg még,

A lámpa is lobog.

A gyermek szeme elhunyt,

És szive nem dobog.

A homlok olly hideg lett,

Az ajk olly szótalan:

Arczán a hófehéren,

Halálnak képe van.

Fölötte édes anyja

Szótlan virasztva ül,

Lányától elhagyatva,

Egészen egyedül.

Kezét a szivre tette,

Melly csendes s néma lett,

- Ajkának csókja ott ég

A hűlt homlok felett.

S mellyet még kebelének

Fájdalma meghagyott:

Arczán és két szemében

A köny jéggé fagyott.

Forrás: Hazánk 1. évf.  127. szám – Győr, 1847. October 26-án, Kedden