Sötét várban piros
leány,
S a büszke vár alatt,
Nyáralkonyon ifju dalos
Zeng titkos dalokat.
Az ének titkát seni nem,
De érti a leány;
S lángszive kéjben uszik a
Dalok hullámzatán.
Boldogság álma ringatá
A hiven szeretőt,
S csalárd remények ölelék
Tündérkarokkal őt!
-
Sötét várban sötét
kényur,
A hölgynek apja él,
S gyönyört lel a gyanutalan
Lantnak zengésinél.
Gyönyört lel ő, mert azt hiszi,
Csak habzó dalkedély,
Mi a lantosnak húrjain
Olly szivhatón zenél.
Azt hiszi, a dalnok helyett
Ha zengne fülmile,
E lány az ablakon épp olly
Gyönyörrel nézne-le.
Pedig ez ének tengerár,
Örvénye szörnyü mély;
Örvénye lelketragadó
Szerelmi szenvedély.
-
Sötét várban halvány
leány,
Piros ruhában ül;
Piros volt egykor arcza is,
Vidám örömjelül.
Halottfátyolt reményire
Mély bánat titka vont:
Menyasszonyul erőltetik
Az ifju hajadont.
Kinek szive már a szegény
Dalgazdag lantosé;
S búját a dalnokon kivül
Nincsen ki értené!...
-
Sötét várban fehér
leány,
Fehér, mint éji hab,
Mit megsütött a holdvilág
Magas nyárfák alatt.
Ott fekszik szépen, hidegen,
Mint téli napsugár;
Hozzá egy szellem, a dalos
Áldó fohásza jár.
Kertében kis virágai
Hasztlan várnak reá,
Kinek rövidke éltöket
Olly gonddal ápolá.
Szemeibe szerelmesek
Voltak a csillagok.
S szerelmeért az égről
A földre hulla sok.
A hajnal, mintha testvére
Volna, gyászolja őt,
S harmatot sirt szemekkel
Kél a vidék fölött.
S – a lantos néma mint a sír,
Melly üdvét földte-el,
S mély bánatátul megreped
A lant és a kebel.
Utána herevad a virág,
Mit könnye öntözött;
S vérző emlékezet viraszt
A büszke vár fölött!
Forrás:
Hazánk 1. évf. 84. szám – Győr, 1847.
Julius 17-én, Szombat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése