Egy barátom az ifjuság,
Maholnap már ez is itt hágy,
S másra, tudom, helyébe nem
Akadok,
Jaj istenem, be magamra
Maradok.
Attól tartok, hogy ezután
Nem szeret már engem leány,
Vagy ha szeret, én nem tudom
Szeretni,
Kacsintanak, de hiába
Szemei.
Attól tartok, hogy ezután
Nem gyülölök már igazán;
Tán magma nem leszek rosz, de
Mi haszna?
Ha hidegen vállat rántok
A roszra.
Ha már ifjuságom elmegy,
Csak e kettő maradjon meg:
Legyek képes, a ki hogyan
Érdemli,
Teljes szivből szeretni és
Gyülölni.
Forrás:
Hazánk 1. évf. 78. szám – Győr, 1847. Julius
3-án, Szombaton
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése