Isten, ki fent a
mennyben lakozol!
Hallgassd-meg, oh, -
szerény kérelmemet;
S minthogy sötét az éj;
mécsem pedig
Rég elfogyott; küldj
szép egedről
Szobámba tündöklő
csillagmécset,
Hogy fényinél írhassam
versimet!
Pénzem, szegény
lelkemre! nincs,
S ha néha pár krajczárom
volna is,
Et mécsre vagy gyertyára
költsem el?
Dehogy teszem!
Éhemben aztán a léghez
harapjak?
Igaz, fogam ki nem
törénk bele;
De bus-falat, mégis csak
job izü!
Oh, küldj nekem hát,
küldj, jó istenem,
Szép csillagot szobám
világaul.
Tudod már, azt a
legszebb csillagot
Küldd, mellynél szebben
egyik sem ragyog;
Küldd a honszeretetnek
csillagát,
Hadd áradozzék fénye
szerteszét
Szük hajlokomba, és
szivemnek,
Minden redőjein
keresztül.
Szobám csak igy lessen
fényes, világos,
S melly jőni fog belőle a
világra:
Honszeretetnek súgarát
Hordandja majd magán a
dal.
Forrás: Hazánk 1.
évf. 129. szám – Győr, 1847. October
30-án, Szombaton
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése