Megvallotta a leányka
Megvallotta hogy szeret;
Szép szeméből olvasám le
Földi mennyem üdvömet.
Istenitém a leánykát,
Elragadt a pillanat,
És viszonszerelni hévvel
Vallám neki én is azt.
Elpirult. Boldog valék én,
De mosolyg a csintalan,
S kék szemén a csalfaságnak
Játszi képe festve van.
Ujra vallá ujra monad
A nagy igét hogy: szeret;
Ámde tárva szive titka:
Mást szeret, nem engemet.
Forrás:
Hazánk 1. évf. 106. szám – Győr, 1847.
September 7-én, Kedden
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése