Lauka Gusztáv: Nagy-Bányára (F..y Irmának)

Emlékszem reád, mint gyermek-éveimnek

Rég a semmiségbe szállt óráira,

Emlékszem reád, int játszó-társaimra,

Játszó-társaimnak vig tréfáira –

Bár mi sors találjon, soha nem feledlek,

Öröm s fájdalomban egyiránt szeretlek.

Ha volnál királyné, - pompa s fény körötted,

Reszketve ajánlám néked szivemet,

Ha volnál szegény lány, árván, elhagyatva,

Esdekelve kérném, oh lány, szivedet;

Bár mi sors találjon soha nem feledlek,

Öröm s fájdalomban egyiránt szeretlek..

Elveszhet reményed, hited, ifjuságod,

Elveszhet szerelmed (az én mindenem),

Elveszhet tavasza nem mult éveidnek,

A hold és a csillag csendes éjjiden –

Én – bár mi találjon, soha nem feledlek,

Öröm s fájdalomban egyiránt szeretlek.

S mindezért a sorstól én mást nem kivánok,

Egyetlen kérelmem – oh lány, hogy szeress,

Hű szerelmed,  küzdés, bánat s fájdalomban.

A béke zöldágas szép galambja lessz,

Bár mi sors találjon, soha nem feledlek –

Mondd-ki boldogságom e szócskát: ‘szeretlek’.

Forrás: Hazánk 1. évf.  137. szám – Győr, 1847. November 18-án, Csütörtökön