Szólt az édes apa legelső fiához,
A mint ez paripát nyergel és kantároz:
“Csapd vissza, fiam, a gyepre paripádat,
Ne ülj rá, ne hagyd itt szegény vén apádat.”
De felelt a fiu: “apám, el kell mennem,
Háboru zajában hirt-nevet szereznem.”
S fölugrott a lóra, kengyelben két lába,
Sebes vágtatva ment háboru zajába.
Haza jött a ló, de bezeg üres nyerge,
Ott áll a kapunál kapálva, nyeritve.
Hova lett gazdája? ellenség leszúrta,
Fejét lenyiszálta és karóra huzta. –
Szólt az édes apa középső fiához,
A mint ez paripát nyergel és kantároz:
“Csapd vissza, fiam, a gyepre paripádat,
Ne ülj rá, ne hagyd itt szegény vén apádat!”
De felelt a fiu: “apám el kell mennem,
Minden uton-módon kincseket szereznem.”
S fölugrott a lóra, kengyelben két lába,
Sebes vágtatva ment erdők vadonába.
Haza jött a ló, de bezeg üres nyerge,
Ott áll a kapunál kapálva, nyeritve.
Hova let gazdája? rabla, fosztogata,
A nemes vármegye végre megsokalta.
Egyszer borozgatott fényes jó kedvébe’,
Elfogták, bevitték tömlöcz-sötétségbe.
Nedves tömlöcz-falról sok viz csorga raja,
Kivitték száradni az akasztófára. –
Szólt az édes apa legkisebb fiához:
“Eredj, fiam, te is, nyergelj és kantározz;
Szerezz hirt és kincset, kövesd két bátyádat,
Menj te is, menj, hagyd el szegény vén apádat.”
De felelt a fiu: apám, én nem megyek,
Hirvágy, kincsvágy soha nem bántott engemet,
Gondolatom sem száll falu határán tul,
Ásó-kapa választ el minket egymástul.”
Állott is szavának, szent volt fogadása;
Nem let hire, kincse, de let boldogsága,
S apjával fogadta őt be egy sirverem,
Rajta zöld pázsit is tarka virág terem.
Forrás:
Hazánk 1. évf. 85. szám – Győr, 1847.
Julius 20-án, Kedden
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése