Vén - torony áll a
rónaság felett...
Letűnt századba visz a
képzelet.
Kevélyen néztek hajdan e
falak,
Mert ormukon szent jelt
tartottanak.
A szabadság zászlója
volt e szent jel;
Csak játszott a viaskodó
szelekkel.
Piros szárnyát hivólag
lengeté,
S kiben vér volt,
elszántan jött elé.
Gyűlt a toronyba a sok
ifju bajnok,
Harc-öltözetnek
csillogása rajtok,
De fegyveröknél sokkal
fényesebben
Sugárzott a hősbátorság
szemökben.
"Markunkban a kard,
s benne lesz, amig
Szemfényünk vagy
rabláncunk megtörik!"
Ezt harsogák s mely
ekkor kinn zugott,
A mennydörgés e zaj
viszhangja volt. -
A sírba dőlt egy
századév ezóta,
Nincs a toronynak többé
lobogója,
A szabadsági zászló
lebukott,
Ti is alusztok, dicső
bajnokok,
Kik szabadon inkább
elestetek,
Semhogy rabszolgaságban
éljetek.
A torony áll még
egyes-egyedűl,
Ez is maholnap már
halomra dűl.
Idétlen rom, mogorva,
puszta váz,
Falai között senki sem
tanyáz.
Csak a holt század
fekszik odabent,
Szemfödele a hosszu,
méla csend.
Szalonta, 1847. június 1
- 10.
Forrás: Hazánk 1.
évf. 124. szám – Győr, 1847. October
19-én, Kedden
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése