A birtok, mit születésem
adott,
Az élet közös nyomora;
S te vagy e birtok olcsó
címere,
Kétkrajcáros makrapipa!
És e nyomor meg e
makrapipa,
Legjobb barátim
lettenek,
És sötét óráimba kívülük
Senkit, semmit nem
ismerek.
Oh, én tudom, hogy e két
jóbarát
Hű lesz hozzám halálomig
S nem hagynak el, miként
az emberek,
Utósó lehelletemig.
S hol a nyomornál
hűségesb barát,
Mely a sírba kisérni
fog?
Mely ott még egy
élethosszat keserg,
Míg végkép el nem
hamvadok!...
S te leghűségesebb
makrapipa,
Te leszesz olcsó
sírjelem,
Mert a nyomor, tudom,
nem engedi,
Hogy nekem más fejfám
legyen!
Forrás:
Hazánk 1. évf. 137. szám – Győr, 1847.
November 18-án, Csütörtökön
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése