Világdöntő kacajra
Nyilnék meg ajakam,
Ha olyan szörnyüképen
Nem szégyelném magam;
Mindeddig azt hittem,
hogy én
Okos emberként ragyogok,
Pedig nem volt s nincs s
nem leszen
Oly tökfilkó, mint én
vagyok!
Előre-hátra engem
Az élet hányt-vetett,
Epedve szomjazám már
A nyúgodt életet;
S mit tettem?
megházasodám,
Hogy kipihenjem
magamat...
Házasság s nyugalom!
van-e
Ennél bolondabb
gondolat?
S barátaim miattam
Aggódtak rémesen,
Hogy vélem együtt szépen
Majd lantom is pihen,
Mivel szélnek kell
fujnia,
Hogy zugjon a fák
levele,
S szélcsendben ugy
hallgat, miként
A fák, az ember kebele.
Kérlek, kedves barátim,
Hogy ne aggódjatok,
Mint eddig nem
hallgattam,
Eztán sem hallgatok,
Sőt még majd nem is
győzitek
Végighallgatni
lantomat...
Házasság s nyugalom!
van-e
Ennél bolondabb
gondolat?
Koltó, 1847. szeptember
Forrás: Hazánk 1.
évf. 149. szám – Győr, 1847. December
16-án, Csütörtökön
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése