Bangó Pető: Tört hangok Emmához

I.

Lelkem tiedtől elszakadt

Testvér talán,

Hogy elmegy hozzád mindenik

Nap hajnalán?

S ha válni kell midőn szemed

Reá viradt:

Utánad benne visszafáj

A gondola?!

Oh lány! délnapként lángoló

Eszméivel

Lelkem hozzád nem mint hideg

Testvér megy el;

Ő alvajáróként borong

Álmid felett:

Ne bánd, ha igy találkozik

Gyakran veled!

II.

Epedve vártam eddig

Napomnak alkonyát,

Mert enyhe nyugalomal

Karolta keblem át.

De ah! mióta lelkem

Találkozott veled,

Mióta kin viharzik

Roncsolt szivem felett:

Hűs alkonyért azóta

Nem égnek vágyaim,

Ugyis rám estvélednek

Sötét fájdalmaim.

III.

Azt álmodám:

Kiásott sir valék,

S szűm mint halott

Belém temetkezék.

Hűs éjfelen

Mint egy sötét halom

Rám borult

Kifáradt bánatom.

Éjfél után

A hajnal érkezett

S mint hű barát

Leszállt s megkönnyezett.

Könyűiből

Szép árvalányhajak

Egymás után

Fölsarjadoztanak.

Te eljövél

S mint vétkes öntudat

Kiszaggatád

Ifju virágimat.

Igy szaggatod

Ki fájó lelkemet,

Mig más után

Ég lángoló szemed!

IV.

Villám ha volnék, gyakran gondolám,

Szirtkebledet leány! fölgyujtanám;

Fölgyujtanám, hogy érzeményivel

Engem mint bérczpatak boritson el.

S villám ha volnék, most mit érne már?

Nem gyujt gyémántot el villámsugár;

Pedig szived leány! gyémántkemény

S én nem vagyok nap… igy nincsen remény!

Forrás: Hazánk 1. évf.  142. szám – Győr, 1847. November 30-án, Kedden