Mi van hazám? nevezd meg
szépmagad,
E vágy után lelkem majd
megszakad.
A viszhanghoz
haszontalan megyek,
A bércz, a rengeteg nem
mondja meg.
Talán leány vagy, szép,
elbájoló,
Kit szivem ez ifju
házasuló,
Olly lánglobogva, illy
hiven szeret,
Miként… miként menyekzős
hölgyemet?
Oh nem!... Hölgyemben is
csk tégedet
Szeretlen én;… te birod
szivemet.
Szemébe nézek, és azt
gondolom
Te vagy, s végig meg
végig csókolom…
Mi vagy? csillag? ki
lelkem éjelét
fényes sugárival
oszlatja szét?
A csillag fénye szép, de
jéghideg,
Keblem sugára égető
meleg.
Nap volnál hát? A nap
megy, bujdosik,
Tüzénél egy világ
melegedik,
S a merre megy, mindenki
ismeri,
Áldástól fénylenek
sugárai.
Nem, nem!... Hazám, te
állsz, nem bujdosol,
Gazdag kebled forró
sugáritól
Csak egy meleghetik, a
hazafi,
Ki vérét ön honáért
ontja-ki!
S bár egykor
fönragyogtál s a világ
Benned tekinté védő
oszlopát:
De most, olvasd meg
hányan ismerik
Átokkal terhelt szük
határaid…
Mi vagy hát jó hazám?
Talán anya,
Ki mint hajdanta az
Isten fia,
Föláldozod lángzó
szerelmedet,
S kiontod drágalátos
véredet,
Csakhogy gyermekig
üdvözüljenek,
Azok, kik téged
megfeszítenek?!...
Forrás: Hazánk 1.
évf. 131. szám – Győr, 1847. November 4-én,
Csütörtökön
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése