Az oltár zsámolyán
Elmondtad esküdet,
Ifjad szivére vont,
S igérte menyedet.
Hol egykor kedvvirág,
S reménykorány pirult,
Rózsátlan arczeged
Koronkint elborult.
S midőn felém vetéd
Kémlő tekinteted
Boruló homlokod
Jobban sötétedett.
Szived titkos baját,
s hogy köny miért föröszt;
Csak én gyanithatám
Az egyház népe közt.
Csak én olvashatám
Szemed könyűibül,
Hogy szűdben hitszegés
Tépő keserve ül.
Oh hölgy e rózsaszált,
Vedd nász ajándokul,
Olly hőn, mint még vevéd
Szerelmi zálogul.
Kebledre tűzve majd
Ha hervadozni fog:
Eszedbe jut talán,
Hogy én is hervadok.
S ha szűd hű nem vala
- Mit esküd ugy igért –
Lesz tán szemedben köny
Sok szenvedésimért.
Forrás:
Hazánk 1. évf. 96. szám – Győr, 1847.
Augustus 14-én, Szombaton
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése