Szathmáry Pál: Csonka Laczi (néprománcz)

Kényesen ül deres lován Csonka Laczi,

Csak a derekát sem érzi meghajlani;

De ha a rózsáját jönni látja, nyomban

Leszáll a lováról,

Csókot esz ajkáról,

S nyalkán megint a deresre pattan.

Szomoruan ballag, ballag Csonka Laczi,

Még csak nem is akar fel is pillantani.

Igy halad ő tova széles  országuton.

Más karján babája;

De nem is kivánja,

Hogy a hiteszegett boldoguljon.

Kényesen ül ismét lován Csonka Laczi,

Széllel versenyezve indul kóborlani,

Messze háta mögött hagyja már a falut.

S egy gulyához ellát,

Megbontja a falkát,

S nem kérdi gulyástól: merre az ut?

Keservesen ballag most már Csonka Laczi,

Lánczczal megterheltek kezei, lábai,

Összevissza fityeg vállán a subája.

Furcsa az ő dolga,

Vármegye elfogta,

S oda viszik – hová soha nem kivánta.

Forrás: Hazánk 1. évf.  150. szám – Győr, 1847. December 18-án, Szombaton