Bucsuzni hát… bucsuzni tőletek…
Oh mint dobog szegény szívem!
E pillanat a bucsu volna hát,
És tőletek, kiket szemem itt lát, -
Kik tán szerettetek engem. –
Ne nézzetek, ne nézzetek ream!
Egy köny ragyog a szemem pilláján. –
Régen, igen régen nem sirtam én,
Mi sirni ugy-e nem tudánk? –
Ha elborult is ollykor vig napunk,
Több volt örömünk, miként bánatunk,
Mikor mi ugy együtt valánk!...
És most mig isszuk a poharakat,
Mért, hogy szemeitekben köny fakad?! –
Zsarnok a sors, szeszélyes, változó,
Kényén, kedvén jár a világ;
Gyermekeit elhányja szerte szét, -
Testvér nem látja többé testvérét,
S válik baráttól a barát. –
Föl, föl habzó kehelybe bort tehát!
Itassa le mindenki bánatát.
Kitör az ifju zárt falak közül,
S fellép az élet szinpadán,
És mert elhagyta a szűk iskolát,
Boldogabbnak álmadja már magát,
S nyugszik egy szebb jövő karán. –
Álom, álom, - való: az ébredés,
- Fáj az álom, ha a való kevés. –
Ne higyj a szinnek, ne örülj neki,
Az élet is csak iskola,
Tanitó s tanitvány az ember itt,
Tanulja az élet-tan elveit,
Tanul, - mig ül a végóra…
Föl föl! habzó kehelybe bort nekünk! –
Mi boldogabbak soha sem leszünk! –
Miként a gyertya vigan ellobog,
Lefolytak kurta perczeink;
Szép volt az élet, mellyet mi éltünk,
Olly gondtalan! – jövőbe nem néztünk,
Ha lesznek-e keserveink?! –
Mi pusztán a jelennek áldozánk,
Jövő?... isten gondot visel reánk. –
- Oszlik az éj, im itt a támadat!
Készen vagyunk és menni kell,
Messze a czél, a mellyre sietünk,
Boldogok, ha utat nem tévesztünk,
Mit előttünk homály föd el;
De legyen sorsod üdv, vagy kárhozat:
Ifju korod emléke nyugtot ad…
S most a pohárral, föl a pohárral!
Nézzünk fenekére neki,
Föl hát, föl a bucsu poharára,
Jó barátim! – talán utoljára, -
E bort most a bú issza ki.
Megyek, - egymáséi már nem vagyunk,
- Oh, ha többé nem is találkozunk!! -
Forrás:
Hazánk 1. évf. 97. szám – Győr, 1847.
Augustus 17-én, Kedden
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése