I.
Leszállt az est, szól a harang,
Térj be hozzám te kis galamb.
Ne menj tovább, elbódulhatsz,
Hajlékomban megnyugodhatsz.
Borul az ég villám között.
Az éj felhőbe öltözött,
Kedves rózsám de megjárod,
Ha az időt be nem várod.
Zúg már a szél, a fergeteg,
Szivem is zúg, mivel beteg,
Mind a kettő megcsillapszik,
Ha itt maradsz kivirradtig.
II.
Kalapomon rózsa nyilik,
Hej, pedig hozzám nem illik,
Szivemen a bú férge rág,
Nem kell nekem nyiló virág.
Szép rózsa volt az én babám,
Mig keblemen táplálgatám,
De hűtelen let, elhagyott,
S azóta rég lehervadott.
Azt hallottam én egykoron,
És magma is ugy gondolom,
Akkor hervad el a virág,
Hogyha sokan szagolgatják.
III.
Mély a Dunának a vize,
Édes a csóknak az íze,
Mély a Duna áradástól,
Édes a csók a babámtól.
Szivemben is van áradás,
Veszedelem és pusztulás,
Kiöntött benn a szerelem,
S egyre hullámzik ellenem.
Uram segits, megfulladok,
Hahogy segélyt nem kaphatok,
Kedves babám nyujtsd a kezed,
majd az a szárazra vezet.
Forrás:
Hazánk 1. évf. 60. szám – Győr, 1847.
Majus 20-án, Csütörtökön
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése