Hol a leány, ki lelkem
röpülését
Követni bírná te
kivűled?
És hol a férfi, aki én kivűlem
Szived mélyére
lemerűlhet?
Egymáshoz illünk; a
teremtés napján
Egymásnak voltunk már
rendelve mi...
Isten kötötte össze
lelkeinket,
Ember nem képes
elválasztani.
Mint törnek ők s hadd
törjenek reánk az
Önérdek rozsdás
fegyverével;
Elhárítjuk mi könnyen a
csapást a
Szerelem
varázsvesszejével.
A szerelem a legnagyobb
hős, ennek
Valának legtöbb
diadalmai...
Isten kötötte össze
lelkeinket,
Ember nem képes
elválasztani.
Szeretjük egymást égő
szerelemmel.
Te tiszta, szent vagy,
oh leányka,
S az én szivemnek hogyha
volt is foltja,
Leégeté szerelmem
lángja.
Mért oltanátok el
keblünk tüzét? mely
Oltár fölött is méltó
állani...
Isten kötötte össze
lelkeinket,
Ember nem képes
elválasztani.
Tiéd vagyok, szép
angyalom, tiéd, és
Te az enyém vagy mindörökre!
Együtt lépünk az élet
határáig
Rózsákra, tövisekre,
S ha átörültük,
átbusúltuk éltünk,
Együtt fogunk a sírban
porlani...
Isten kötötte össze
lelkeinket,
Ember nem képes
elválasztani.
Erdőd, 1847. május 18.
Forrás: Hazánk 1.
évf. 154. szám – Győr, 1847. December
30-án, Csütörtökön
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése