Török kezén nyögött már félországgal Buda
Utána dolt Esztergom, majd szép Győr let oda;
Gyalázatos futással a német őrsereg
Becsületét odadta – s éltét mentette meg!
S Bécs és Pozsony kapuja, a hon vég védfala,
A telhetetlen félhold vasának hódola;
Mi haszna most, hogy Hardegg, a hitszegett
vezér,
Fejét veszíti Bécsben hitetlenségeér’?
Mi haszna? a hon kulcsa, erős Győr veszve már!
Várában a kegyetlen és gőgös Ali jár;
Kezében ostor és bűn a zsarnok hatalom;
A város, a nép sorsa keserv és siralom.
Hiába van kitűrés, hiába megadás,
Minél nagyobb ez, annál nagyobb a zsarolás;
Hiába harcz és ostrom, erős Győr veszve van!
Kétszer ví Miksa herczeg érette hasztalan.
S gőgében elbizottan, a vad török basa
A szenvedőkre terhet terhekre halmoza,
S hogy a seb annál sajgóbb legyen, mellyet
fakaszt,
Kicsinylő megvetéssel tetézi nékik azt.
Sem éjjel a kapukat nem zárattatja-el,
Sem a vonóhid lánczát már nem vonatja-fel.
“Pusztán is bátran alszik – szokása mondani –
S nem fél a hős oroszlán, ki meri bántani?”
S hogy büszke öntudatját, hogy megvető gúnyát
Ország, világ megértse, szavának létet ád: -
Győzelmi ívet állit a fő kapu fölé,
Hirdetni diadalmát a négy földrész felé.
Kupjára messzelátszó aranyzott vasmüvet,
Kiterjedő szárnyakkal egy vas kakast tüzet,
S rivalgó dobszó mellett utczákon, téreken,
Gőgös, gúnyos szavakkal illy hirdetést teszen:
“Ha e kakas megszólal, tudjátok, győriek!
Hogy akkor lészen ujra e város tietek;
De mint ezen kakasnak nem szólal meg vasa,
Ugy nem less a tiétek már többé Győr soha!”
Igy pusztit a hyena tigrisfiak között,
Mellyekre, távol lévén a hím, orúl ütött;
Itt vért fakaszt, ott gázol, ezt fojtja, marja
azt,
S felejti mámorában, hogy apjok fenviraszt…
S tátott torokkal már is közelg a szörnyü hím,
Düh és bosszu czikázik keringő szemein,
Farkát magas gyürükben csapásra emeli,
Erős, hegyes körmével a hantot tépdeli!
A pusztitó hyena nem más, mint vad Ali –
Schwarzenberg s Pálffy Miklós, mint Győr
védangyali,
Mint tigrisek közelgnek sötétes éjjelen,
Boszut s bündijt veendők a zsarnok ellenen. –
Komáromnál virasztott a két seregvezér;
A kém, mellyet kiküldtek, hozzájok hirrel ér:
“Hogy várában a zsarnok istent, embert felejt,
Sorsának koczkájával mi vakmerőn enyelg!
Sem a kapuk kellően bezárva nincsenek,
Sem a vonóhidon nincs eléggé őrsereg,
Jancsárit elbocsátá Budára életért,
S még a csapat Budáról aligha visszatért.”
Mint veszteglő hajónak jó szél, a kém hire
A két vezért nyeregbe ösztönzi, s ingere
Sarkantyujok lesz Győrig, hol a serény hadak
Nehéz ostromra készen táborba szállanak.
S öt hű legény azonnal, huszár volt mind az öt,
Felkéri az őrséget, törökké öltözött,
“Nyomunkban a keresztény, nyissátok a kaput!
A budai szállitás másként kezökre jut.”
Igy szólnak ők, s kaput nyit az őr gyanutalan;
Az öt vitéz erőt vesz, s a hid kezébe van;
Mint raj gyülekszik rajta fel a magyar sereg –
De a belső kapunál vas zár állitja meg…
A romboló roncsának* mi egy elzárt kapu?
Könnyü pehely, mit a szél a levegőbe fú!
A nagy kapu ropogva s durranva légbe hull,
Az ostromló magyar had odább tovább nyomul.
De durranása mennykő, melly a nyugvó Alit
Álmából felriasztja, s mindannyi hadait;
Egy pillanat – s a két fél rémitő harczban áll,
Mind két felől a jelszó: “vagy élet vagy halál!”
Ki az, ki vér, s halál közt mindütt előre megy,
Bátor miként oroszlán, erős mint sziklahegy?
Ő az, fehérlő ménén, a félelmes basa,
Hulló magyar fiaktól mi véres a vasa!
Hiába! a töröknek csatája hasztalan!
Vég napja
a basának ki- s megszámitva van;
Erő s vitéz bátorság e harczban nem elég,
A magyarok harczába belévegyül az ég…
Len Pálffy hős példáján elhagyja méneit
A készen állt lovasság, s társain gyalog segit;
Fen a halál zajából háromszor hangosan
Kakas kiáltás
hallik…
éjfél órája van!...
“A vas kakas kiáltott! a vas kakas kiált!”
Orditja a magyarság s nem néz vészt, nem halált;
A percz ütött… lováról lehull Ali basa,…
Megvétetett Győr vára. – Ez a história!
*) Petarda = roncsa. (L. Hadi műszótár.)
Forrás:
Hazánk 1. évf. 77. szám – Győr, 1847. Julius
1-én, Csütörtökön
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése