Ki vagy a magyar nép harczos táborában,
A magasra nyúló Kárpátok aljában,
Édes jó testvérem,
A tábori élet víg s bús napjaiban,
Eszedbe jutok-e, emlékszel-e rólam?...
Rólad én emlékszem…
Még most is érezem kezed szoritását,
A búcsu pillanat reszkető hatását, -
És faj ez érzelem…
Ki mindig mellettem, ki csak velem voltál,
A ki mindenem vagy, mostan elszakadtál,
S tán örökre tőlem! - -
Megszólalt az anya, szeretett közanyánk,
Gyilkosai ellen, hogy sikra szállanánk,
Fiaihoz szólott; -
S fiai az édes szeretett anyának
Fölkeltek és mentek – nem gondolkozának,
Mind mind sikra szállott. –
S mentve lőn az anya; - de csak egy időre,
Mert megint más fogott gyilkot hű szivére,
Atya az anyára;
Ámde az anyának háza ajtajánál,
A szeretett gyermek éjjel nappal őrt áll,
Készen a csatára…
ott vagy te is édes kedves jó testvérem,
Utósó csepp vérig az anyáért készen,-
Őrt állsz te is ottan;
Virrasztod a roncsolt betegnek álmait,
S vigyázod a szivnek szent dobbanásait
Kétes óráiban.
Vigyázz testvér, vigyázz! állj őrt anyánk felett,
A kit az áruló vérpadra fektetett, - -
De bárdja nem talált;…
És él még az anya, terhelt bár sebekkel,
Önálló és erős szabad gyermekekkel - -
- Vigyázz! az őr kiált.
És ha tán bérszolgák, lelketlen zsoldosok,
Szentségtelen kezén el kellend hullnotok:
Végszód legyen – válts fel! - -
És felvált a testvér; - igy tőnek apáink,
És igy teszünk mi most, s lesznek unokáink,
- S hazánk nem veszhet el! -
Forrás: Nép barátja 1. kötet 29. sz. Bp., 1848. dec. 17.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése