2016. aug. 19.

Várnai Zseni: Feltámadás





Drámai költemény
Történik 1945 tavaszán


Ujjongva
Béke! Béke! Köszöntünk, drága Béke,
Tavasz, virág, tündöklő napsugár!
Nézd, Kedvesem, a romok is ragyognak...

KATONA

Itt meg éppen fészket rak egy madár...
Már ő se fél rontó tűzesőktől.


Nem kell már félni, csend van mindenütt...
Csak a bogarak zsonganak a fényben...

KATONA

Békesség... Élet... a csatazaj elült!


Úgy boldogít e fény, e csönd... figyeld csak,
a madarak is szebben szólanak.

KATONA

Emberi hang nem töri meg a csendet...


Talán már nem is kellenek szavak...
Fáradt vagyok... pihenjünk le a fűre...

KATONA

Leterítem néked a köpenyem...


Jó lesz innen a messzeségbe nézni...
Rég nem volt ilyen békés fekhelyem...
Érzed, mily édes illat száll a szélben?
amint a pelyhes rét fölött suhan...
Ó, nézd, ott fönt az a kis almafácska
csupa virág...

KATONA

Virágzik csakugyan!


Ó, rózsaszín... gyümölcsfák lenge szirma...
kicsiny gyermekek arca is ilyen...

KATONA

Majd fölépítjük most már otthonunkat,
s lesz gyermekünk... ugye, hogy lesz, szívem?


Mintha egyedül volnánk most a földön...
és mintha újra kezdődnék a lét...

KATONA

S holnap talán új emberek köszöntik
egy békés kornak tiszta reggelét.


Érzem, az Édes visszatér a földre,
minden oly szép, szelíd és ünnepi...
újra hiszek, látom e fényözönben
a véres földet tisztára fürdeni...

KATONA

Mily boldogság, hogy megmaradtál nékem,
tenélküled a föld csak pusztaság...


De élünk,és a föld is újra serken,
tavaszi dalát zengi a világ...
Fölemelkedik

KATONA

Ne kelj föl, drágám, pihenjünk csak nyugodtan,
a madarak majd vigyáznak reánk...



Kitől félnénk? Nincs ellenség e földön,
hiszen szabad már... szabad a hazánk!
Még a rigók is erről énekelnek...
Tán’ a bogár is erről muzsikál...
Figyeld csak itt a tiszta hegyi szélben,
a szabadság tavaszi dala száll!

KATONA

Szabadság! Ó, hogy vágytam én utánad...
nem tud betelni véled a szívem...
Te gyógyítod a sebeket, és benned
a nagy, örök megújhodást hiszem!


Szegény szerelmem, sebhelyek borítnak,
tudom, véreztél... szenvedtél sokat...

KATONA

Álmomban most is sokszor újra élem,
a tébolyító véres harcokat!
Rettenetes, hogy ölni kényszerültem!


Az igazság vezette harcaid...

KATONA

Le kellett törnöm és bilincsbe vernem
vad ellenségünk gyilkos karjait...
Az átkozott, hogy hányszor holtrasebzett,
kínzott, meggyötört, megásta síromat,
de föltámadtam millió alakban,
s visszafizettem minden kínomat!


Győztél fölötte...

KATONA

Véreztem, és győztem!
Nem volt ez könnyű, olcsó győzelem!
Égtem, harcoltam sivatagi tájon,
áttüzesedett homokszőnyegen...
Vérem hullott a széles hómezőkön,
s megfestette a folyók habjait,
földön, vizeken, s fönt a légi térben
megvívtam a szabadság harcait,
békét akartunk, és rombolnunk kellett,
hogy megöljük a rombolás szellemét...


Én is a csaták véres útját jártam,
gyógyítottam a katonák sebét.
Sokszor azt hittem, többé sose látlak,
elpuszt7ulunk, s kietlen lesz a föld...

KATONA

De vége már, a sátán porbahullott,
nem térhet vissza, végképp összetört!


Gyász és öröm viaskodik szívemben:
mi élünk, de itt lent a föld alatt
milliók szíve porladoz, ó, szinte
kibírhatatlan ez a gondolat!

KATONA

Ne gyötrődj, Kedves, miénk az élet gondja,
csak nézz körül, hogy mennyi munka vár...


Ó, jól tudom, födelet kell emelni,
ásni, ültetni, mire itt a nyár...

KATONA

Mi tesszük újra Édenné a földet,
érzed, ez milyen nagy és tiszta cél?!
Halandó ember így lesz halhatatlan,
Ember, ki alkot, nem hiába él!


Csak ne félnék, hogy rombadönti újra,
hogy föltámad a Gonosz ellenünk!
Sokszor úgy érzem, meddő küzdelem lesz,
ha építünk, ha szántunk és vetünk...
Félek. a tűz nem fogta szörnyű lényét,
a gyilkos szellem újra megjelen...

KATONA

Ó, balgaság, már nincs helye a földön...
nézz csak körül: napfény és szerelem
zsibong köröttünk, édes életáram
fűben, virágban, pillék szárnyain...


S szívemben is... de most aludni vágyom,
talán nem lesznek gyötrő álmaim...
Oly különös fáradtság húz a földre,
szemem lezárul, pedig süt a nap...

KATONA

Aludj, aludj, nagy út van mimögöttünk,
én majd virrasztom addig álmodat...
A nő elalszik. Pár pillanatnyi csend.
Már alszol is... de mintha nyugtalanság
kuszálná össze vonásaidat...
Tán’ rosszat álmodsz... nem hagynak elpihenni
a szörnyű múltnak látomásai?!
Feledj el mindent... más régiókba visznek
minket az élet hatalmas szárnyai...
ne félj, a sátánt legyőztük örökre!
Nem térhet vissza többé már soha!

Álomkép
Az ég elsötétül, szél söpör végig a tájon, és mintha kísérteties kacagás hallatszana a szélben.

GONOSZ

hangja messziről
Soha?!
Kacagnom kell, hogy mennyi badarságot
fecseg itt össze e két kis ostoba!


Álmában fölemelkedik
Hallod e hangot?

KATONA

Hallom, de hihetetlen...
Nem, nem lehet, hiszen megöltem őt!

GONOSZ

Megöltél engem hitvány, satnya féreg?
Engem, az örök mitikus erőt?!
Viharzúgás, mennydörgés, sátáni kacaj


E hang övé, vagy irtóztató mása...
e hang övé... én félek... reszketek!
e hang rekedt, recsegő trombitája
rikoltozta: Öljetek!... Öljetek!...
Ő üvöltött a légi tér körében...
Ő volt a bomba, méreg és a láz,
Ő volt a tűz a poklok katlanában...
Ő volt a gyilkos halált sziszegő gáz!

KATONA

De nem lehet! E hang csak rossz varázslat!
Láttam őt égni, porrá omlani...

GONOSZ

Viharzúgás és villámlás közben mint árnykép megjelenik
Csak a maszkomat! Tűz nem fogja lényem,
az maga tűz...


Izgalomtól remegve felugrik
Meg kéne fojtani!...
Egy tengert rá, temesse őt magába,
villám,v ihar zúduljon ellene!

KATONA

Azt mondja ő, hogy tűz nem fogja lényét!
kezemben volt a halál fegyvere,
a nagy halálé... s mégis visszatért ő?
s most fegyvertelen állok itt magam...


Le kell őt verni puszta két kezünkkel!

GONOSZ

Nem látjátok, hogy minden hasztalan?!

KATONA

Ráveti magát az árnyra
Ha meg kell halni, haljak meg hősi módon!
Győzni vagy halni maradt még erőm!


Itt vagyok én is haragtól lángolóan...

GONOSZ

Könnyedén ellöki őket magától
szegény kis férgek, ne oly vakmerőn...
Szánom e meddő hősködést, te férfi
ne féltsd a bőröd, tervem van veled,
kellesz még nékem messzi céljaimhoz
benépesítni puszta földemet,
s te nő pontosan illesz ősanyának,
csípőd erős és kebled domború...
szülj kölyköket, új népet seregemnek,
mert nép nélkül nem lehet háború!


Soha! Inkább pusztuljak száz halállal!
Nem engedem, hogy újra meggyalázz!

GONOSZ

Gúnyosan
Szép asszonyom, itt van a tarsolyomban
a réginél sokkal finomabb gáz...


Még felhozod milliók kínhalálát?
Te szörnyeteg...

GONOSZ

Ne lázongj, gyermekem...
Te élni fogsz, mert kellesz céljaimhoz,
lásd be, hiába harcolsz ellenem!
Káint fogsz szülni, új gyilkost a földnek,
és én leszek majd, aki benne él...


Szenvedéllyel
Soha! Soha! Nincs rajtam oly hatalmad!

KATONA

Újra a Gonoszra veti magát
Némulj el, Sátán, hallgass, ne beszélj!
Ha száz életed, akkor is megöllek,
pusztulj örökre! Pusztulj el, átkozott!

GONOSZ

Ellöki őt magától
Ne fáradj, fickó, kár a kakaskodásért,
nem vagy már hős, szereped változott!
Nemzz kölyköket, s te asszony, szülj, a fajta
ne vesszen ki, mert kell a csordanép,
földet túrni, várost emelni nékem,
vasat verni, hogy készüljön a gép:
s az új anyag, új fegyver a kezemben...
Eksztázisban
Borítsa lángba ezt a földgolyót!
Forralja föl a tengerek vizét és
hörpintsen föl minden hitvány folyót:
a Mississippit, Volgát, a Dunákat,
Moszkva, Párizs, Budapest vesszen el!
Kiterjeszti karjait, köpenyének szárnyai mint
denevérszárnyak körüllobogják. A viharzúgás fokozódik.
Tűz szántson és kaszáljon a mezőkön,
mindenütt, ahol csordanép legel...
Gyűlölet, halál, pusztulás a földnek!...
Távolról hangok kórusban

HANGOK

Heil... heil... heil...

GONOSZ

A nő felé, gúnyosan
De előbb szülj borjakat, kis tehén...


Karjait fölemeli
Isten! Isten! Sújtsd agyon mennyköveddel!

GONOSZ

Gúnyosan
Isten csak egy van, égen és földön: Én!

A HÁTTÉRBŐL HANGOK KÓRUSBAN
Heil! Heil! Heil!

GONOSZ

Hallod? E hangok engem istenítnek...
Enyém a föld, s a föld minden fia!
Süket és vak, akihez te kiáltasz, alszik ott fönt az öreg sémita!
Kacag
Az a gyanúm, hogy unja már a földet,
unja kétlábú, hiú majmait,
mit bánja ő, ha újra lángragyújtom
e hitvány csillag minden sarkait,
mint tegnap tettem, s holnap tenni vágyom...
A nő felé
De előbb szülj borjakat, kis tehén...


Eksztázisban
Igen, szülök majd ellened! Új, bátor,
hősi fiaknak leszek anyja én!
Nagyok lesznek majd, tiszták és erősek,
lepattan róluk minden fegyvered,
betölti majd a földnek téreit, és
nem lesz hely, ahol lábad megveted,
levernek ők, és pozdorjává zúznak,
ha addig élsz, és Isten meg nem öl...

GONOSZ

Fölkacag
Kis ostoba, megmondtam már: a földön
egy Isten van, és egy úr: az Ököl!

KATONA

Az öklömet már megmutattam néked,
és most csupán az árnyékod szaval!
Rabló váraid égtek, és lobogtak,
mint a villámtól felgyújtott kazal...
fegyvereid összetörtük...

GONOSZ

Te balga,
te építed föl, ami rombahullt!
Ha csöppnyi ész lenne kis koponyádban,
emlékeznél, mire tanít a múlt:
öltétek egymást, mert én úgy akartam,
hullottatok, mert úgy rendeltem én,
csatákban és robotban, mint a barmok
a gúlák és a paloták kövén...
S ha lázadót szült, asszony, a te méhed,
avagy tudákos, fennkölt agyvelőt,
szétfröccsentettem, - elfújtam, mint gyertyát,
a szellemet, mihelyt magasra nőtt!
Csak az marad meg, aki engem szolgál,
aki rabszolgám, és vak eszközöm...
Gúnnyal
Szaporodj, nő, népesítsd be a földet,
hogy kiélhessem rajta ösztönöm!
Embert! Embert! hogy újra megfeszítsem!


Magából kikelve
Embert neked?! Te pokol fajzata!
A szavad méreg, leheleted átok,
a szenny, a bűn, a romlás vagy maga...
fulladj bele vétkeid tengerébe,
égj a máglyádon, légy elkárhozott,
s ha asszony szült, gyalázat szálljon rája,
haló pora is legyen átkozott,
átkos legyen minden gyilkos pribéked,
mindenki, aki tégedet követ,
az is, ki tűri szörnyű létezésed,
nem lázad föl, s nem dob rád mennykövet!
Az ég felé kiált önkívületben
Te Isten, hogyha látsz, és hallasz minket,
adj jelt nekünk, mozdulj meg, és felelj!

A HÁTTÉRVBŐL HANGOK
Heil! Heil! Heil!

GONOSZ

Mondtam, alszik ott fönt a nagyszakállú...
enyém a föld... látod, nincs semmi jel!

KÓRUS

Heil! Heil! Heil!

KATONA

Nincs szó, se jel, csupán e szörnyű hangok...


Hát hívom most a holtak seregét...
Növekvő indulattal
Ébredjetek, halottak légiói,
tépjétek föl sírotok fedelét!

GONOSZ

Gúnyosan
Brávó! Brávó! Remekül szórakoztam!
Szeretem, ha egy szép hölgy lángban ég...

KATONA

Nekiront
Elég volt már, tűnj el a poklaidban!
Elég volt már...
A háttérből síri hangok

HALOTTAK

Elég! Elég! Elég!

Közelgő morajlás, mozgás, mintha a föld megnyílana. A szín elsötétül, a háttér és előtér közt szürke fátyolfüggöny ereszkedik.


Keljetek föl ti eltemetett hősök!
ti milliók, most álljatok bosszút!
Sikoltva
Öljétek meg, hogy ne ölhessen többé,
ne gyújthasson fel többé háborút!

HANGOK

Ne gyújthasson fel többé háborút!
Jövünk... Jövünk... Jövünk... Jövünk... Jövünk...

GONOSZ

Fölkacag
Vagy úgy? Akkor én távozom: a hullák
bűzétől kényes gyomrom kavarog...

KATONA

Elkapja az árny ruháját
Szökni akarsz? Most félsz? te gyáva gyilkos,
mert nincsenek mögötted csapatok!

HALOTT KATONA

Ébredjetek bajtársak lent a földben!

FÉRFIHANGOK

Jövünk... Jövünk...

NŐI HANG

Merre vagy, kedvesem?

KISGYERMEK HANGJA

Holv agy, anyám?! Mért engedtél megölni?!

ANYA

Jaj, engem is megöltek, gyermekem!
Zokogás

ÖREGASSZONY HANGJA

A háttérből
Hol a fiam...?

ÖREGEMBER HANGJA

Hol a fiam... leányom...?

FIATAL FÉRFIHANG

Jövök... jövök...

LEÁNYHANG

Itt vagyok, jó anyám...

FÉRFIHANG

Nincsen karom, nem tudlak megölelni..

LEÁNY

Nincsen szemem, az éj borult reám...

HANGOK A HÁTTÉRBŐL

Jaj engem, engem... engem is megöltek!

KÓRUS

Mi van velünk?! Eszmélni rettenet!

NŐI HANG

Sikolt
Ó, borzalom! Emberek,nem találom,
én nem találom meg a testemet!
Adjátok vissza!...

KÓRUSBAN

Adjátok vissza nékem...

HANGOK

Egymás után
Karom...
Lábam...
Szemem...
Tüdőm...
Szívem...!

HANGOK
Egymás után
Hideg van...
Fázom...
Megfulladok...
Elégek!

HALOTTAK KÓRUSA

Segítség! Jaaj... Nem segít senki sem?!...

HALOTT KATONÁK HANGJA

Katonák voltunk, messze földről jöttünk,
földön, levegőn, tengereken át...
rab népekért harcolni és kivívni
a szabadságot, életet, hazát,
s idegen földön fekszünk eltemetve...

I. HALOTT KATONA

Messzi hazámból jöttem én repülve...
Mi lett belőlem, merre, hol vagyok?
Kigyúlt a gépem, lángoltam... lezuhantam...
Engedjetek... harcolni akarok...

HALOTT KÖLTŐ

Én öltő voltam, s elveszett a testem
aknaszedés és puskatus alatt,
forró szívemben megölték a verset,
izzó agyamban meghalt a gondolat...

HALOTT IFJÚ

Ó, borzalom! Ó, engem is megöltek!
alig éltem még, mért vagyok halott?!
Mért nyugodjam meg szörnyű végzetemben?
Élni akarok, látni a napot!

HALOTTAK

Élni akarunk, látni a napot!...

LEÁNYHANG

Én nem tudok a földben megpihenni,
nem igaz, hogy a halál nyugtot ád...
fiatal vagyok... még nem is szerettem
élni akarok... nem bírom tovább...

VISSZHANG

Nem bírjuk tovább!
Nem bírjuk tovább!
Tetemre hívjuk gyarló alkotónkat...
mért tűrte mindez megtorlatlanul!

NAGY HANGKÓRUS

A megtorlás már érik az időben,
s a kiontott vér özöne visszahull
a szörnyű szellem sötét homlokára,
s minden kiontott vércseppért lakol...

HALOTT IFJÚ

Hiába minden, ha én már nem élek...

LEÁNYHANG

Én nem bújhatok ki a föld alól...

VISSZHANG

Mi nem bújhatunk ki a föld alól...

VAK KATONA

Hol van a barna ördög, hogy megöljem?...
Nem látom őt... a szemem megvakult...

MÁSIK KATONA HANGJA

Add a kezed bajtárs,majd vezetlek,
megbosszuljuk az árva kis falut,
amit porig fölégetett a sátán...
anyám, asszonyom... fiam ottveszett.

ELSŐ KATONA

De bajtársaink bosszút álltak értünk...
elsöpörték a náci sereget...


Zokogva
Ó, jaj, miért is szólítottam őket?!
mily borzalom...

HALOTTAK KÓRUSA

Hívtál, hát itt vagyunk!
Fölkorbácsoltad alvó szíveinket...
Fölgerjesztetted izzó haragunk...

HALOTT KATONÁK

Ott áll a sátán, ne hagyjuk menekülni!

A Gonosz a romok tetején áll összefont karokkal.
Közelednek feléje. Robaj

ANYA

Vigyázzatok, a tűz nem fogja őt!
Karomban ölte meg a fiacskámat...

ANYÁK KÓRUSA

Szétszaggatott millió csecsemőt...
Halljátok, sírnak, sírnak a szegénykék...

I. HALOTT KATONA

Én bosszút állok, van hozzá még erőm!

II. HALOTT KATONA

Én hozzávágom üres koponyámat...
szétfröccsentette ő az agyvelőm...

HANGOK EGYMÁS UTÁN

Majd én...
Majd én...
Én tépem szét a szörnyet!

GONOSZ

Gúnyosan
Csak a maszkomat, nem a lényegem!

A szél most felüvölt, a Gonosz köpenyét lobogtatja, mintha denevérek vijjognának, szárnyak suhognak... úgy tűnik, mintha a levegőbe emelkedne

Most elmegyek, de újra visszatérek...
s új, más alakban élem életem...
Viharzúgás, de a Nő hangja túlsikoltja


Ne hagyjuk őt, most itt van a kezünkben...
ha megmenekül, minden elveszett!

GONOSZ

Fölkacag
Ostoba nő, öled majd újra termi
a csúszó, mászó, nyüzsgő férgeket,
akik ti vagytok, s lesztek a jövőben!


Támadásra készen
Elég! Elég! Pusztulj el, szörnyeteg!
Villám, égesd el, vihar, szórd szét a szélbe!
Porait söpörd el, förgeteg!

Viharzúgás, mintha az elemek is harcolnának.
Dulakodás robaja hangzik.

HANGOK EGYMÁS UTÁN

A fiamért!
A lányomért!
Anyámért!

ELSŐ KATONA

Engedjetek, majd én végzek vele...

HANGOK

Most nem szabadulsz!
Ezer darabra tépünk...

VÉKONY, REMEGŐ HANG

Én is akarok tenni ellene!

NŐI HANGOK

Pusztítsuk el, hogy vissza sose térjen!

TÖMEG

Nincs irgalom! Ő sem irgalmazott!

ANYA

Úgy sír a szél, úgy jajgatnak az árnyak,
ahogy az én kis fiacskám jajgatott!

GONOSZ

Csak játsszatok ti férgek itt a porban,
mulattat engem ez a kis ricsaj...
Pillanatnyi dermedt csönd

I. HALOTT KATONA

Vigyázzatok! Egymás húsába tépünk...
nem őt találjuk...

HANGOK

Jaj...
ó jaj...
ó jaj...

A végső hangok elhalnak.

GONOSZ

Most elmegyek, de újra visszatérek...
Suhogás hallatszik
ha eljön majd a kellő pillanat...
Viharzúgás, robaj, szárnyak suhogása

I. HALOTT KATONA

Eltűnt a szörny... nem maradt más belőle,
csak köpenyéből itt e rongydarab...


Ó jaj, miért is szólítottam őket?
mért téptem föl a sírok födelét...

I. HALOTT KATONA

Legyőztük már a sátánt fegyverünkkel,
letörtük szörnyű, gyilkos szellemét.

II. HALOTT KATONA

Nem igaz, hogy ő újra visszatérhet!
csak az árnyéka, ami visszajár!

HALOTTAK KÓRUSA

Vigyázzatok ti élők a világra!
Mert szörnyű... szörnyű... szörnyű a halál...

ANYA

Már jön az álom... tagjaim zsibbadoznak...
szívemben is zsongul a fájdalom...

KISGYEREK

Ölelj magadhoz szorosan, jó anyácskám...

ANYA

Jöjj, kicsikém, aludj mély ágyadon...
Tente... tente, fejed keblemre hajtod,
és álmodunk... az álom nyugtot ád...

I. HALOTT KATONA

Én is megyek... idegen föld takarja
az átlőtt-szívű fáradt katonát...
A szabadságért szálltam én csatába,
s hazám felé a lelkem visszafáj...
Hallom, amint szegény, öreg anyácskám
a szelet kérdi: - Jön-e már Nyikoláj?!
Isten veled, te széles pusztaságom...
Isten veled, hazám... szép kedvesem...

II. HALOTT KATONA

Vezess, pajtás... én tengerekről jöttem,
s anyám nem tudja, hol a fekhelyem.

Dübörgés, mintha a föld göröngyei megmozdulnának,  sóhajszerű hangok, majd mély csend


Már nincs itt senki... eltűntek a homályban.
Csöndes a föld... csak szívem zakatol...
Ébren vagyok? vagy egy borzalmas álmot
álmodtam végig, nem tudom merre, hol?
Jaj, hol vagyok? Oly idegen e tájék...
Hol vagy, szerelmem? Nyújtsd felém kezed...

Vakító fény, újra látható az előbbi táj, tavaszi hangok.
A madarak hangosabban csicseregnek, és a messzeségből egy dal foszlányait hozza a szél


Fölriad, megdörzsöli a szemét
Szörnyű álmom volt...

KATONA

Tudom, álmodban sírtál...
Láttam, ezért is ébresztgettelek.


Azt álmodtam, hogy visszatért...

KATONA

Felejtsd el...


Még most is verejtékes a homlokom...
Megnyílt a föld, föltámadtak a holtak,
hogy bosszút álljanak a gyilkoson!
Kínszenvedés még álmodni is róla...
már nem merem lehunyni a szemem.

KATONA

Ne gondolj rá, a napfényes valóság
másról beszél minékünk, Kedvesem...
Hallod a dalt, az élet indulóját?
Hallod a dalt? Mily óriás zene!

A kórus egyre áradóbb, mintha léptek vernék hozzá az ütemet


Hallom... hallom, s úgy érzem, mintha benne
a győzelem zenéje zengene...

A kórus hangjai

KATONA

Eltűnt a múlt...


Elszállt a szörnyű álom.
Lelkem a hangok szárnyain röpül...

KATONA

Fény és zene... az élet nagy zenéje:
az élet láza zsong körös-körül.
Nézd, ez a romház jó lesz otthonunknak!


Ujjongva
Építsük fel!

KATONA

Már el is kezdeném.
Ha gyermekünk lesz, kell a ház...


s köréje
gyümölcsöskert, meg egy Riska tehén...
majd ott tipeg a kisfiunk, s tehénke
ád neki édes, friss, meleg tejet...

KATONA

Én meg fölszántok minden pusztaságot,
hogy teremjenek néki kenyeret...

Közben a dal egyre erősebben hallatszik a távolból

Eltüntetem a romokat, ne lássa,
s a víz fölé új hidakat verek...


Én beültetem gyümölccsel s virággal
a dombokat, s az összes kerteket...

KATONA

Nézd, itt egy ásó...
kezdhetjük is a munkát...


Itt meg egy csákány hever tétlenül...

KATONA

Új városokat építünk, szerelmem,
érzem, szívemben oly erő feszül,
hogy elbírnám az egész földgolyóbist,
s összeölelnék minden népeket...


Igen!... igen... hogy soha többé ember
 ne tehessen oly szörnyűségeket,
mint tett a szörny, a gyűlölet nevében...

KATONA

Nyugodj meg, annak vége, vége már...
összetörtük a fegyverét, csak árnya,
lidérces árnya, ami visszajár
rémíteni a gyöngét és esendőt,
de mi tudjuk, hogy ő már elveszett.
Nagy eszménk, mint a földi lét igéje,
betölti már a világrészeket
a béke és a szabadság jegyében,
s nincs messzeség, hol meg ne értenék,
föltámadnak a páriák, s szívükben
az emberiség közös vágya ég,
boldognak lenni: élni, élni, élni!


Boldognak lenni, élni, ez a cél!
ó, mondd tovább, hogy minden mást feledve
fűtse szívem magasabb szenvedély
a közös jóért küzdeni, míg élünk,
eldobva minden önző érdeket...

KATONA

Így tesszük szebbé, jobbá a világot...


Így teremtünk új, csodás életet
azokért, akik majd megszületnek,
kiket életre hív a szerelem,
ó nézz körül, micsoda nagy virágzás,
a föld is alkotni vágyik szüntelen;
megújulni, föltámadni a fényben,
színek, illatok, hangok tengerén.

KATONA

Hallod a dalt?...

KÓRUS

Testvérek vagyunk minden földi tájon:
Forró Délen vagy Észak zord fagyán,
fogjunk kezet mi népek a világon
az emberiség csodás tavaszán.
Békét! Békét
teremt a nép a közös földhazán.
A közös földanyán!


Mintha egy tenger zúgna...

KATONA

Népek tengere...


zsendülő remény...
Hallod, hogy zeng a hangok tiszta érce?!
Mint döngenek a léptek és dobok?!

KATONA

Mintha a világ népe énekelne...


Férfiak, ifjak, lányok, asszonyok,
minden égtáj föltámadott szülöttje,
kiknek szívében érik a jövő...

KATONA

Százmilliók a béke seregében...


Legyőzhetetlen, óriás erő!
Repüljünk hát mi i s e hangok szárnyán,
zengjük a dalt, az élet himnuszát...

KATONA

Igen, zengjük a népek kórusában
az új világrend nagy Márciusát...

KÓRUS

Mert jöttek ők, a bátrak és erősek,
s a pusztítókat szórták szerteszét,
mint a tisztító vihar szerteszórja
fekete felhők hollóseregét,
s kitűzték fönt az élet lobogóját,
visszatűzték a letépett napot...
Hát zengjük most az új kor indulóját,
mert új tavasz, új korszak virradott!
Testvérek vagyunk minden földi tájon,
forró Délen,vagy Észak zord fagyán...
nyújtsunk kezet mi népek a világon,
az emberiség csodás tavaszán.
Békét! Békét
teremt a nép a közös földhazán.
A közös földanyán!

Mert győztek ők, a bátrak és erősek,
most zengjünk érte forró háladalt!
Ti sebzett népek jertek megköszönni
a szabadságért vívott viadalt.
Virágot hintsünk minden sírhalomra,
mely névtelen hősök fölé borul,
az ő erejük lüktet karjainkban,
s porló szívük szívünkben lángragyúl!

Testvérek vagyunk minden földi tájon,
bár bőrünk barna, sárga, vagy fehér,
és egy a vágyunk széles e világon:
Élet, szabadság, béke, és kenyér!
Békét! Békét
teremt a nép az új kor reggelén...
az új kor reggelén!

Forrás: Várnai Zseni: Vers és virág – Versek, 1945-1972. Szépirodalmi Könyvkiadó 1973.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése