Hilár (Vajda Ignác Hilár 1789–1862): Oly egyedül állok

 
Oly egyedül állok
Mint a puszták fája,
Melynek le van tépve
Lombja, koronája,
S árnyat adni nem bir.

Csak egyedül állok,
Nem gondol rám senki,
Csak az emlékezet
Jön még felkeresni,
Óh pedig úgy félem!

Mit keres már nállam?
Mért tér vissza hozzám?
Talán szét tekintni
Ifjuságom romján,
S kigunyolni onnét?

A mult kereszt útján
Meg akar hurczolni?
Hol egykor vágyimmal
Nem birva harczolni,
Menthetlen elveszék?

A gyötrelmes uton
Hol széttépték lelkem,
s kegyetlen kezekkel
Összetörték szívem,
Mely úgy fáj még most is…

Nem! – hiába hivtok,
Többé nem követlek,
Hagyjatok el engem
Fájó bús emlékek,
Hagyjatok pihennem!

Ne irigyeljétek,
Az én pihenése;
Hiszen már nincsen sok,
Ma holnap elvégzem
Csak egy kissé várok…

Várok… talán eljön,
Még egyszer látnom kell,
Azután nem bánom,
Nem bánom vesszek el,
Nyomtalan, örökre!

Azt az egyetlen szót…
Csak még egyszer halljam,
A mely üdvözitett,
Melyért elkárhoztam,
Ezért várok reá…

Forrás: Kolozsvári Nagy Naptár 1865-dik évre. I-ső évi folyam. Kolozsvár, 1865.