Szász Béla (1840-1898): Egy esküvő után

Oh szent hajlék, meg van fertőzve!
Te sebzett szivek enyhitője,
Te fájó kinok nyugtatója:
Szentséged hát már mi sem ója?!

Szüz tiszta léged, mely imának
Megszentelt hangját hordozá csak,
Meg kell hogy vesztegetve légyen?
- Oh  ogy elnézik fönn az égben…!

Ott voltam az Ur szent házában,
Egy sötét oszlop mögött álltam;
A másod-eskü ott lebbent el,
Küzködve az ijesztő csenddel…

A másod-eskü – oh gyalázat!
Mely önszentsége ellen lázad,
A mely az elsőt eltiporva,
magát alázza szennyes porba!

Szentséges eskü? Szent hazugság!
Melynek szavát a poklok sugják -
Mely midőn így szól: „mind halálig” -
Tán akkor is egy újra számít…

Mert ki az első széjjeltépte
Nagyobb lesz-e az által vétke,
Ha megtagadva ezt is újra:
Újabb jegygyűrűt hordoz újja?

- Hallám a mint mondá szeretlek,
Csak lopva, súgva, mint ki retteg,
- Mint árny üldözvén önnön vétke -
Hogy hátha fölhat a nagy égbe?!…

A felhőkbe, az Ur tronjáig,
Hol az Isten a jók imáit
Öröklő fényben elfogadja
S be is tölti EGY GONDOLATJA!

Fel nem hatott, oh nem bizonnyal,
Mert szörnyü, villámid azonnal
Lezugtak volna igaz Isten,
Ki fenn lakozol egeidben!

- - Oh szent hajlék meg vagy fertőzve!
Mért nem omlottál mindjárt öszve?
Az esküvői s a bünös esküt
Temetted volna ott el együtt!!

Forrás: Kolozsvári Nagy Naptár 1865-dik évre. I-ső évi folyam. Kolozsvár, 1865.