Izidora (Petrichevich-Horváth Ida Bethlen Miklósné 1836-1877): Debrek, oktober 25-én 1863.

 
Mily szép kis lak, - s mennyi költészet van benne!
Kegyesen néz reá a boldogság tündére,
Eddig azt hittem, csak búban  van költészet,
Nem tudtam, hogy a boldogságban is lehet.

Látom hogy csalódtam, s olyan boldog vagyok,
Ugy érzem sirnom kell… és még is mosolygok,
Mosolygok tenéked, szelid kis barátném,
S elmerengek mélyen szivednek gyönyörén.

Arczodra van irva az a nagy boldogság,
Mely férjednek üdvet, - és néked mennyet ád,
Szerelem a világ e világossága
Földerit mindent itt itt van a hazája!

Mérhetetlen tenger legyen szerelmetek,
Melyben a boldogság gyöngyei teremnek,
S úgy legyen az mindig! Hogy is változhatnék?
Ily boldogság vesztén, sirna maga az ég!

Mosolyogj hát tovább, barátnőm, testvérem,
S legyen jó emlékben nálatok itt létem,
Mert hálás vagyok én… mint a kigyógyult vak,
Látva hogy nem mese – megörvend a napnak.

Ugy én is! Ájtattal nézlek benneteket,
Kik a boldogsággal frigyet kötöttetek.
S mily különös!itt a természet is kedvez,
Még a szél sem zug, sem fu – csak úgy lengedez.

Talán tündér regét mesél, szépnél szebbet,
Melyet napkeleten szárnyaira felvett?
Azt mondják, hogy ősz van - ah de én nem érzem,
Hisz itt tavasz fényben ragyog a szerelem!

Forrás: Kolozsvári Nagy Naptár 1866-dik évre. II-dik évi folyam. Kolozsvár, 1866.