Dózsa Dániel (1821-1889): A torzképész

 
Egy kedélyes ifju föstész
Egykoron lakomba benéz,
s puszta falait meglátva,
Rábeszél hogy föstetném ki
Díszesen és olcsó árba.

Jól van! Mondék, fogjon hozzá,
Fesse, furja és faragja
A mint tetszik. – Hozzá látott
S föl is rakta a falakra
Azonnal az alapmázat.

Vigan mentünk vacsorára,
Beszaladt a rhum theámba,
S telt az éj, de nem volt álmom,
Lázverejték üzte azt el;
Paplant, vánkost szélyelhánytam.

Jókor keltem, s már a föstész
Vigan jártatá ecsetjét.
Kandisággal néztem
És találgatám a vázból,
Hogy mi eszme lesz a képen?

Végre érzém: öl az álom,
Végig nyultam egy divánon,
S az alaprajz képpé válik.
Egy kritikus arczát látom,
Ki egy költővel csatázik.

Nyelve mérges és fulánkos,
Vitatása helytelen rosz,
Ámde nagy tüdője, szája,
És a népség kapva gunyján,
Költőnk müvét tüzre szánja.

Elrémülve felriadtam,
S im az első kép amottan
Festve kis szobám falára.
Egy szamár, mely a mesében
Aeschylosz babérját rágja.

És a föstész ujra feste,
Ujból álom jött szememre,
Látok egy kis társaságot,
Lángeszek mind, kik lenézve
Figymálják egész világot.

„Bámult férfiak!” szólottam.
Rám rivaltak ők legottan,
s egyikök hajam megtépi
Orditozván: hogy is mukkan
Lángeszek közt egy vidéki?

Mily nagy emberek! Gondoltam,
Kikről már apróbb lapokban
Sokkal több dicsérő czikk szólt,
Mint a mennyi verset, prózát
Tollukból a lángész szétszórt!

Ébredek – nehány hajszálon
Szegbe akadt a divánon,
Azt kibontva, falra nézek,
A müvésznek gyors ecsetje
Festi már a másik képet.

Kis csoport megannyi lángész,
S bárha szájukon a tej még
S a bajuszok helyén tejfel,
Mindamellett társ a társat
Zöld babérral ékité fel.

Jól van jól! Ez is megjárja,
Nehezül szemem pillája,
Ujra alszom s ujra látok
Hosszu zöld asztal körében
Nyirett állu biróságot.

Vén zsebvágó volt a vádlott.
A ki sok egyént s családot
Juttatott már koldusbotra.
A bizonyiték hiányzott
S a biróság feloldozta.

Ébredek. Szobám falára
Az igazság vak nymphája
Van leföstve mérlegével,
A mérlegben éhes gyermek,
S szemben bankjegy, tallér, rubel.

Mit sem ér a jog és illem,
Mert a mérleg arra billen,
Hol a bankjegy szórva szerte.
Győz a pénz,  s a szomjas, éhes
Emberiség el van veszve.

Ámde ujra álmot látok,
Bölcs és tudós társaságot,
Kiket a nép pénzért bámul,
S kik beszélnek hosszu arczczal
Mindenféle tudományrul.

Festőm malmat fest a falra,
Nagy szamárfül a garatja,
Az encyclopedistáknak
Gyüjteménye hullát rajta.

Ismét alszom, jön a posta
Hirlapot s sok könyvet hozva.
Pompás versek, szép novellák,
Milyen könnyü finom tollal
Irnak a divatpoeták?

És a festő képét festi:
Egy óriás fa terjeszti
Lombjait a Parnasszusra,
Ágain sok irkász-firkász,
Gyümölcs után mászva kúszva.

S e gyümölcsüök mik lehetnek?
Frank, spanyol novellák, versek,
Angol revuek, hirlaptárczák,
Az irodalom piaczán
Honi terményképp árulják.

És most jön a legszebb álom,
Látok nőt a férj karában
Szeretettel enyelegve,
A férj homloka fehér len
Keszkenyővel van kötözve.

Párbajt vivott társa ellen,
A ki nőjét kiméletlen
Csábitással osromolta,
Sebje vérzik, ám enyhiti
Kinjait hű nője csókja.

Ébredek és im festészem
Izzadoz egy uj torzképen.
Küzd a férj egy bajvivóval,
Hátmögött nejét egy pajzán
Ifju tartja csókkal, szóval.

Mig így vivnak bősz haraggal,
Egy ökör közükbe nyargal,
A bajvivó sujt feléje,
Az ökörnek szarva reccsen
S ráragad a férj fejére.

Rám borul megint a fátyol,
S téged látlak tegzes Amor,
Pattan ived s két szerelmes
A kunyhóból s a kastélyból
Eskü által egymásé lesz.

Nincs válaszfal, s balitélet!
Szivből egyesül a nemzet,
Ugy mint egy volt hajdanában,
Midőn egyaránt osztoztak
Hős csatákon nyesrt zsákmányban.

És a föstész fest uj képet,
Délczeg ifjat, bájost, szépet,
Hir s dicsőség babérjával,
karjain vén vázteremtmény
Kilencz gombu koronával.

Délczeg ifju! Tán örült vagy,
Hogy szived így megtagadtad?
Eljegyezvén ezt a rémlányt?
Ha ha ha ha ! -im a föstész
Sor betüt fest „mesalliance!”

Erre én is fönevettem,
Úgy hogy az álom kiröppent
Szememből mind egy szálig…
Föstész! Hisz a legszebb álom
Kezed közt torzképpé válik.

Forrás: Kolozsvári Nagy Naptár 1866-dik évre. II-dik évi folyam. Kolozsvár, 1866.