Medgyes Lajos (1817-1894): A menyasszony

 
A nászünnep lezajlott,
Uj körbe lépett a leány;
A nap szebben derült fel
A menyasszony-éj után.

Jőnek a jó barátok
Egyenként nők és férfiak,
S „nagy kár történt a háznál
Hirből úgy hallják”, mondanak

És nézdelik az uj párt,
S hamis mosolyt árulnak el;
Pajkos szó, játszi tréfa,
S vig ötlet egymást váltja fel.

A vőlegény békén tür,
Homlokán üdv és diadal;
Figét mutat, nem gondol
Az ostromlók csapásival.

A menyasszony nem így ám;
Most arcza vérhajnalban ég;
Majd sáppadt holddá válik;
Zavar járja tekintetét.

Elvégre könyre tör ki,
S ott hagyja a vendégeket;
Fáj lelke, szive vérzik;
Nem birja az új helyzetet.

Egy támlán összeroskad
Halványan mind a bércz hava,
Fehér vállán elomlik
Sötét fényü dús hajzata.

És hangos zokogását
Nem tudta féken tartani,
Mint széltől rázott liliom
Reszketnek gyönge tagjai.

Szerelme mennye tünve;
Arczát kezével béfedi;
A tündér köd eloszlott
Magát a földön érezi.

A vőlegény belépik:
„Mi lelt lelkemnek üdve te?”
S hív csókkal s enyhe szókkal
Kedvet varázsol keblibe.

S mint permeteg esőre
Ha tavasz napvilága süt:
Könnyel telt szeme, arcza
Feltükrözik a szép derüt.

„Anyánk is, nagy anyánk is
Egykor e harczon mentek át,
Igy lett a lányból asszony,
Mióta fennáll a világ!”

És vőlegénye ajkát
Mindkét kezével elfedi:
Hogy többé ne beszéljen,
Bántók az ily szavak neki.

Majd vállát átkarolja,
S lángcsókokkal fulasztja meg;
Lelkébe uj világ száll
A réginél százszorta szebb.

S mint csillapult tengerből
A csillagos ég visszanéz;
Ugy keble csillapultán
A menyasszony örömbe vész.

A tréfák is lejárnak;
Büszkén jelen meg férjével;
Érezteti: hogy ÚRNŐ;
Hogy állását tisztelni kell.

Forrás: Kolozsvári Nagy Naptár 1866-dik évre. II-dik évi folyam. Kolozsvár, 1866.