Hory Farkas (1813-1872): Gyász-beszéd (Satyra)

 
Meghalt – de nem – nagy emberek
Halhatatlanok,
Sirjok felet, hirök nevök,
Csillog ragyog.

Mondjuk tehát megboldogult
Vári Ádám,
Gyász hir repül, míg ő nyugszik
Ott a hátán.

Gyász posztóval van bevonva
Palotája,
Fátyolt lenget a tisztje mint
A kuktája.

Koporsóján az aranyos
Ősi czimer,
A gyászlevél nagy temetést
Jelent hirlel.

Tiszteletes Bókondi úr
Helység papja,
Gyász beszédre fölhivását
Hogy megkapja.

Villanykényt hat lelkére a
Drága orus.
Oda van a méltóságos
Nagy pátronus.

Kész a munka csenditenek
A gyülőre,
Küzd a néppel a palota
Pundrás őre;

Sokadalmi tolongásu
Eme harczon
Köny, bámulat, és mosolygás,
Ül az arczon.

Ki mint veszi úgy hat reá
A gyász szemle,
Különböző ok csal könyüt
Itt a szemre.

Következet a gyász beszéd
Áradása,
Következet a méltsás család
Zokogása.

Mivel hogy a bevezetés
Keseritő,
Rezg a diván, könyben uszik
A teritő.

- Sirjatok hát – buzditási
Igy dörögnek,
Sir a ki sir, a sarokban
Meg röhögnek.

Jő a beszéd pathetucus
Tárgyalása, Ugy hogy a nép a gyász-tárgyat
Ha ne lássa.

Legalább is ország nagyot
Vél halottnak,
Mert a dicsből bár mi nagynak
Jutna hatnak.

Ha nem jő az alkalmazás
Fürge lábán,
Nem is tudnék hagy a halott,
Vári Ádám. -

- Egy nagy embert áldozánk – mond -
A halálnak,
(Egy hüvelyknyi híja volt csak
A hat lábnak.)

Hon-atyák közt törvényt hozva,
Küzdve állott,
(Jobb oldalt, mint regálista,
Szundikált ott.)

(Nagy reményü két fiáért
Mit nem tett ő?
Jó agarász, és tekehős,
Mind a kettő.)

Kisasszonyát képezteté,
Egy nemtőül.
(Trinkher fináncz respicient
Vette nőül.)

Dús udvara csillogott a
Hir fényében,
(Lásd Isekutz, és Bogdánfi,
Defterében.)

Gazdasága minta példány
A vidéken.
(Hambárjai mártiusban
Kongtak szépen.)

Tagositott birtoki jó
Karban állnak,
(Betáblázva elbecsülve
Dobra várnak.)

Mint Szentegyház épitőnek,
Nagy buzgalma.
(Kegyhagyomány nagy apjától
Egy czin kanna.)

Belsők iránt pátronusi,
Keggyel járt el,
(Három papot, kilencz mestert
Viselt már el.)

Elhunyt benne a szegények
Pártfogója.
„Jövendőre Isten őtet
Jobban ovja.)

Sirjatok hát, mert megszüntünk
Őtet birni.
De a nép csak mint kereste
Minn kell sirni.

S zokogva a bucsuztatón
A mint átment,
Kegyes szemet vetve égre,
Monda amment.

Ádám urat, hogy ily szépen
Elpapolták,
S a sirbóltba őseihez
Elpakolták.

Forrás: Kolozsvári Nagy Naptár 1866-dik évre. II-dik évi folyam. Kolozsvár, 1866.