Pájer Antal: Csipkebokor

III.

Mi a lélek…? mi az a lélek…?

Fényes kalitba zárt madár…

Én attól tartok, attól félek:

Hogy messze még a nyilt határ!

Aranyketrecben cukros étel

Fogolymadárnak ízletes;

Azért a szíve vágya széjjel –

A szabad levegőn repes!

Aranyvilág! ha rám halmoznád,

Mi kincset a föld keble bir:

Azért a lelkem – a mennyország

Szabad levegőjébe sír!

IV.

Négy fehér tinó áll

A járomban készen,

Gazda és kis béres

Hajnal óta résen:

Az ekét, ez ostort

A kezében tartván;

Árvalányhaj csillog

Az ökörnek szarván.

Hattyú, Lombár, Hamvas,

Haj előre Kappan!

És nagy ostorával –

Mint egy ágyú – pattan

Hó!... El is felejtém:

Légy velünk ma, Jézus!

Azután a porba,

Az ökör mellé húz.

Fiatal négy jószág,

Könnyen húzza jármát,

Mind a négy elmenne

Elül is, ha járnák;

Ugyanegy bélyeg van

Sütve a marjára,

Nincs, nem is lesz annak

még egy könnyen ára.

Haj előre, Hamvas!

Azt a gyepföldet csak

Úgy hasítja a vas;

Üsztökél az ember,

A fejét meg rázta:

Hejh csak szépen omlik

Mostan a barázda!

Rég elettök dall egy

Libegő pacsirta,

Épen tán a déli

Imádságot sirta?

Hozzásújt a fickó,

De nem úgy, hogy érje;

S a madár lecsap most

Egy szomszéd mesgyére.

Föltekint a gazda,

Dél felé jár a nap;

Egy tekintet… s jól van…

Óra sem kell annak!

Hála Isten, hála!

Hóha! állj ki gyermek!

E szegény párák is

Majd egy jót hevernek.

Épen jókor!... Itt az

Anyjok déli kosztja,

Egy fehér leányzó

Két kezében hozta.

Dicsértessék! úgymond;

Mindörökké! lányom!

Mit hoztál? ne félj, hogy

A szemedre hányom.

S mellé kuporodnak,

Szent keresztet hányva;

A suhanc oly hosszút

Sohajt, mint egy pányva.

Tarts velünk, Mariskám!

Köszönöm! szól Marcsa,

Isten áldja étkét,

Emberét is tartsa!

Ejh, bizony szemérmes

Kis leány vagy, lányom!

No, hanem- jegyzé meg –

Én azt mégse bánom;

S lángpirosság futja

Át e halvány képet;

De nem is szólt a lány,

Csak virágot tépett.

Jóllakott a gazda,

Jóllakott a béres,

Egy kanálbaj sincs már –

Csak a szíve véres;

S az üres edénynyel

Vissza ballag a lány;

Ők Isten nevében

Szántnak a hegy alján.

Forrás: Tanodai Lapok III. évf. 14-dik szám 1858. April 1.