Théophile-Louis Deyrolle (1844-1923) festménye
- Teréz sírjára –
I.
Álmodom-e?... álomnak kegyetlen!
Valóság-e?... szörnyű, lehetetlen!
Látok-e? vagy őrült kinok láza,
A mi lelkem, testem tépi, rázza?...
Dehogy álom, ha csak álom volna:
Ha minden oly bús valót nem szólna,
Ha hazudnék e könny, mely ugy éget…
S e fátyol: hogy én gyászollak téged!...
II.
Ugy elhagytál, ugy elmentél,
Azt sem mondtad: „áldjon meg az Isten.”
Hajh! azóta darab földön
Szomorubb kép, mint az enyém, nincsen!
Ugy elhagytál, ugy elmentél,
Azt sem mondtad: „áldjon meg az Isten.”
Pedig mennyi boldog óra
Várt rád… s hű sziv örült neked itten!
Ugy elhagytál, ugy elmentél,
Azt sem mondtad: „áldjon meg az Isten.”
Emléket s bút hagytál nekem,
De, hisz’ ez is: - mert érted van – kincsem.
Ugy elhagytál, ugy elmentél,
Azt sem mondtad: „áldjon meg az Isten.”
S bár örökké sirassalak;
Nincs annyi könny, a mennyi enyhítsen!
Ugy elhagyytál, ugy elmentél,
Azt sem mondtad: „áldjon meg az Isten.”
Ott helyed… itt beteg-ágyad:
Nem talállak többé, ott sem, itt sem!
Ugy elhagytál, ugy elmentél,
Azt sem mondtad: „Áldjon meg az Isten.”
Jövel vissza, jövel közénk;
Kis lányodnak nincsen anyja, nincsen!...
Forrás: Családi kör 27. szám – 1866. julius 8.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése