Nem a gyöngy az igaz, nem a gyöngy a drága,
Mit elrejt, elborit a tenger hulláma,
S ha lemerül, felhozhat egy buvár:
De a sziv, mit szemünk könnye öntöz végig,
Mit föl nem hozhatunk, bár önszivünk vérzik,
Ha a halál letör, s a sir magába zár!
Nem a csillag a fény, nem a csillag a láng,
Mi bevilágitja borongó éjszakánk,
S az égi boltról is röpülve száll felénk:
De a lélek, a mely lelkünk világa volt,
Mit nem bocsát hozzánk többé az égi bolt,
Ha a kedves arczot szemfedővel fedénk.
A veszteség csak az, mit semmi nem pótol,
A seb csak ez, mire nincs orvosság sehol,
S legjobban fájhat ez egy édes-anyának…
Kinek égi üdve, földi boldogsága,
Volt egy kedves, angyaljóságu leányka –
S most nincsen semmije, csak a könny, a bánat.
Kiknek a temető szent hely – láthatátok:
Egy láthatatlan kéz, mint ültet virágot
A sirra is, a mit senki meg nem sirat…
Az ég leküldi a sugárt, s a harmatot,
S a virágok fölött ez szebb fénynyel ragyog,
Mint sok oszlopon a tündöklő sírirat.
Ily égi láng s harmat az igaz szeretet,
Kinek volt kedvese, kit még megkönnyezhet:
Óh! ne mondja, hogy e föld kihalt s kietlen.
Ha örömöt, vigaszt nem lát, nem nyer sehol,
A kedves, a kiért könnye könnyére foly,
Itt van a föld alatt, ott él az egekben…
A sirhanton a könny, koporsóig lehat,
A hit, remény ad egy gyönyörű sugarat,
A míg szivünk levonz, - lelkünk az égbe visz.
Ki még szeretni tud: ily szép világba lát,
Ha, míg a multakért elsirja bánatát:
Viszontlátásba és örök-életbe hisz!
Igy szeret az anya! lelkén a könny, a hit,
Igy édesiti meg örök fájdalmait,
A míg a sir fölé, s innét az égbe néz…
Övé volt az égnek legszebb ajándoka:
Egy szerető leány öröme, mosolya…
Elég ez, - ha vigaszt nem ád a sziv, az ész.
Szeretett barátnőm! megállva sirodon,
Hozzád s jó anyádhoz igy szól siri-dalom.
Mi sirodnál vagyunk – s te már az égbe’ fenn!
Némák a halottak: oh! de te szólj hozzánk,
Oh! mondd: szép ez a föld, de szebb a mennyország,
S boldog vagy… megnyugszunk sötét végzeteden!
Forrás: Családi kör 16. szám – 1866. ápril 22.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése