2018. aug. 14.

Mátray Ernő: Kazinczy Ferenc nősülése*



A szerelem életadó sugarát, szívet, mely élesztő harmatként vidítja a csügged ő lelkét, még a szegény költőtől sem vonta meg az ég. Ha szegénnyé és üldözötté tevé, száműzötté s hazátlanná, veszteségeit a szerelem édes boldogsága által igyekszik kárpótolni.

A költő legforróbban tud szeretni: földi létének minden érdeke, mennyországának édene: a szív. A nap sugarai is melegebbek a sötét helyen, lángolóbb egy bánatos élet szerelme. Mennyi bánat és szenvedés van pedig egy költő életében!

1801-diki június 28-án hullottak le Kazinczy Ferencz kezéről a hetedféléves börtön lánczai. Tárt karokkal sietett Regmeczre anyjához, hogy szivére ölelje a szülét, ki hosszas fogságának kinjait lelkében kétszeresen élte át. Anyja karjai közül kibontakozva, a költő első látogatását Kázmérott tevé, gróf Török Lajos családjánál. Itt lelte fel Kazinczy legrégibb s legkedvesb ismerőseit. Mióta 1784-ben lakában a főur e szegén irót atyai csókjával üdvözlé, különös vonzalmat érzett annak barátságos családi körében, szeretet s tisztelettel kereste fel azt, míg végre egészen belé olvadt. Kazinczy nélkül nem volt teljes a grófi család; a házigazda fia: József, tanácsadó bátyjaként szerette, s a kis leánykát „Sophie” és „Susie” nyugtalankodni kezdtek, ha nem jött estve „Franz” bácsi kedveskedő czukorkáival. De a bácsi mégis csak többnyire eljött, a három és öt éves két leány bizalommal futott elébe. Ő jól tudta kötelességét: zsebéből édességeket adott a gyermekeknek, ölébe vette s térdein kezdte volt ringatni. Igy történt két éven át, az est és Kazinczy várva vártan köszöntöttek be egyszerre a grófi családnál.

Könnyű is volt a bácsinak eljönni, hisz egykor két éven át egy háznál lakott Kassán a grófi családdal. Mint Abauj jegyzője hivataloskodott a megye székvárosában, b. Orczy Lőrincz oldala mellett (1784-6). A kassaiak, mint iró embert már mindnyájan ismerték, s a gróf barátságába némi öntelt büszkeség is vegyült, hogy a „Magyar Geographia” s „Egy amerikai podócz és Kázmér keresztyén vallásra való megtérése” irója az ő házát tiszteli meg kiváló bizalmával. Midőn Kazinczy a nyájas grófi családtól késő esténkint bucsút vett s kis szobája szűk falai között találta magát: Geszner’ idylljeit olvasgatta s forditá magyarra, vagy Adolf német „levelei”-be mélyedt,ebből dolgozta ki a magyar próza irodalmi nyelvének alapját megvető „Bácsmegyei Levelei”-t, - s egyikét érlelte meg azon nagyszerű ujitási terveknek,melyek életbeléptetése uj irodalmi korszakot alkotott.

1786-ban megcsonkult Törökék családi köre: a virgoncz Sophienak egy bécsi leánynöveldébe kellett távozni. Kazinczy is megváltoztatá, mint tanügyi igazgató lakását s a grófi család Kassáról Kázmérra költözött. A távol s az élet gondjai lazitottak a szivélyes viszonyon, több éven át nem látogatta meg a gróf családi tűzhelyét. S midőn a régi órák kedves emléke magányában feltámadt, a családot fölkeresni elszánta magában: régi ismerősei kedves köre helyett hetedféléves börtönébe hurczoltatott.

1801-ben sütött be munkácsi fogházának ablakán a kegyelem sugára, a sötét börtönszoba ajtaja felpattant s a szabadságát visszanyert férfi a szülei házon kívül első kirándulását Kázmérra tevé.

Csakis vendégszeretetök nyájasságáról ismert a grófi családra. Török gróf és neje fürtei közé már nem egy ősz hajszálat font a haladó idő, a gyermek József deli férfiuvá nőtte ki magát s az ölén ringatott leánykák: Sophie és Susie fejlett nőkké. Mégis csak a régi leánykák maradtak, enyelgve s bizalmasan ölték karon a soká nem látott „bácsit”, elcsevegték pár óra alatt mindazt, mi a család körében tizenöt éven át történt és változott.

De Sophie még sem volt egészen őszinte egykori testvére irányában. Mellén egy féfi arczképe függött s midőn Kazinczy, rajta szemeivel megakadva, kiléte után tudakozódott: Sophie elpirult, felelet helyett kérő szemekkel tekintett anyjára.

- Mama, wär’ er hier, er wäre sein Freund.

Menyasszony-kor a remény és ábrándok legköltőibb órái s Sophie menyasszony volt. D’ Etoile Miksa számüzött franczia grófé, s a gróf arczképét hordá mellén.


Kazinczy ekkor érezé talán először, hogy a titkos vonzódás, mely Sophiehez köti, több a testvéri szeretetnél is. De megnyugtatá szivét. „Látván, hogy Sophie másé, tartózkodva bántam vele – irja önmaga -, ugy, hogy ő magamviseletemet valamely homályosan érzett idegenségnek vette.”

A fentebbi jelenet után Kazinczy ismét gyéren kezdte látogatni a grófi családot. Lakását eközben Biharba tette át, igy távol volt Törökéktől, régi viszonyát a családdal egyedül az „angyali kedvességü és sevignei szépséggel elboritott levelkéket irogatott Susievel” váltott sorai tartották fenn.

D’ Etoile gróf számüzetési ideje letelt, visszanyerte szabadságát Magyarországba jöhetni, de nem jött többé. Sophiehez hűtelen lett, egy franczia  hölgygyel lépett házassági frigyre.

Kazinczyt is két évig fogva tartotta egy bihari menyecske szerelmi hálójában. „Egy jó daemon” azonban „Sophie nevét sugá fülébe”. Véget vetett „a tudományos szép asszonynyali” viszonyának, elhatárzá, mint kérő köszönteni be Kázmérott, Török gróféknál. A szegény iró alig merte reményleni, hogy Sophie egy szegény iró kezét vissza nem utasitja. Határzott; mint a fa, mely a kiállott vészek megrázó hatalmát kiállván, csak inkább virul: lelkének kételyei csak erősiték fellépési szándékát s nem tudták megdönteni.

Rochefoucauldnak „erkölcsöt festő mondásai”-t,melynek magyaritásán ekkor dolgozott – letette s utnak indult Kázmér felé.

Az 1804-diki év hő nyári napja volt (augusztus 24), midőn Kazinczy fáradságos kocsizás után Kázmérra érkezett. A hanyatló nap bucsúsugarait az udvarban ülő grófnéra s leányaira lövelte, kik vendégök láttára örömittasan ugrottak fel székeikről.

- Unser Ferencz! Unser Ferencz, - szólamlott meg az ifjabb testvér.

- Wie lange bleiben sie hier, Ferencz? – volt Sophie üdvözlete.

- So lange sie mich nicht verjagen – felelte reá enyelgve Kazinczy.

- Da können sie hier grau werden – ripostirozott elmésen a kedves leány. Pedig szegény költőnk fürtei közt már nem egy ősz szálat növesztett a börtön hosszas szenvedése.

Enyelgve kizárólagosan a leányok foglalták le a „bácsit”. Sokáig elcsevegtek vele, mint a grófi háznál divott, magyarul s németül felváltva. Németben per „Sie”, magyarban a bizalmas „te” megszólitással.

- Lieber Franz! was Sie mir prophezeiet haben, ist geschehen; Etoile hat geheirathet.

Kazinczy örült, hogy maga Sophie szájából ismételve hallja ez örömhirt s d’ Etoile grófot kiindulási pontul használta fel, hogy a házasélet boldogságait magasztalja.

- Rendes dolog, - felelé Sophie, - hogy te, édes barátom mindig ily hangon szólasz; s én neked azt jósolom, hogy te ezen örömöket sohasem izlelended.

- S miért nem?

- Azt én nem tudom; de látod, nekem ugy tetszik, hogy te valamely leánynak vagy özvegynek házassági jelentést sem mernél tenni.

- Majd meglátod, - gondolá, de nem felelé Kazinczy; - majd meglátod, csak jöjjön bátyád.

De a várva várt bátya nem érkezett haza másnap sem.

A véletlen Kazinczyt ez este egyedül hozta össze Sophieval. Enyelegtek, fecsegtek s a komoly költő egyszer csak azon vette észre magát, hogy szive szándokán kívül is elárulja érzelmeit.

- Lány! – szóla Sophiehoz – te engem ismersz minden részeiben szivemnek; ismered állásomat s azokat, kikkel a természet összeszőtt és kik, mit tudod, életem kegyetlenül keseritik; mondd el, reá birhatnád-e magadat, hogy enyém légy s  engem a sirig elkisérj?

Sophie Kazinczynak enyelgő modorához levén szokva, nem hitt szavai komolyságában.

- Kazinczy! micsoda neme ez a tréfának?

- Nem, kedves leány! én nem űzök játékot; azért jöttem egyedül; szólj, remélhetek-e?

- Tehát igy fognád tenni a házassági jelentést?

- Nem, édes Sophie! te tudod, hogy évek óta te vagy szemeimben az első személy. Sokáig küzködtem; nem reménylek semmit; de mondd ki, hogy meg legyek nyugtatva.

Már akkor észre vette Sophie is, hogy Kazinczy nem tréfál.

Ha van percz, melyben a költői lelket ihletés heve ragadja meg: a szerelmi vallomás válságos pillanata lehet az.

„Sophie ekkor vette észre, hogy majd csupa tűz a képem, majd fagyos, mint a hó.”

- Látom, hogy nem játék, a mit velem üzösz – volt komolyan, de kedves hanggal elmondott válasza, - de hiszen mi ugy néztük egymást, mint testvérek, sohasem álmodtunk erről?

Sophie felkelt és távozott, magára hagyva a költőt, kinek keblében a remény és kétkedés érzelme váltakozott. Némi öntudattal telt el a bátran elmondott szerelmi vallomás után. Jobban érzé, mint merte, hogy szeret. Hisz a szerelem hirtelen nő, egy könnyben, egy égő tekintetben gyul lángra bennünk s édes titkai saisi fátyolát gyengéden lebbenti le önmagunk előtt.

sophie nem hagyá sokáig magára kérőjét.

- Und wo werden denn wir wohnen? – voltak a visszatérőnek szavai s enyelgve simult Kazinczyhoz.

- Anyámmal szólottam. Örömmel fogad el; s míg Susienek vittem a hirt, bejelentett az atyámnál s ez neked ime ezt üzeni: Ő sokkal inkább barátja Ferencznek, mint hogy vele a közönséges módon járjon el. A szokás azt kivánná, hogy te szólj atyámmal, de azt meg nem engedi; ő szól veled.

Rajzoljam-e Kazinczy boldogságát!? Érzelméről e gy kötetet irt Kisfaludy Sándor a: „Boldog szerelem”-ben. E nap a martyrköltő életének kétségkivül legboldogabb episódja. Örömmámorában alig várta be szivfrigyére a szülei áldást.  A háznak vendégei voltak, nem igen férhetett a beteges grófhoz. Igy folyt le a következő nap is.

Végre augusztus 27-dikén Kazinczy lelki örömére „Isten hozzád”-ot mondtak a vendégek. Sophie atyja áldását adta a frigyre s a jegyesek gyűrűt váltottak.

Az nap a tervezgetések s az előleges házi gondok napja volt. Sophie már előre elrendezé házát, s az ujra megifjult Kazinczy gyermek-ábránddal beszélt jövőjéről. A legcsekélyebb aprólékosságokra kiterjeszkedett a vidáman csevegők gondja. Sophie csak Ferenczének akart tetszeni, uj és uj inditványok, javaslatokkal állt a boldog költő elé,- mint szive sugall. Minden részletét is feljegyezve leljük Kazinczy irataiban.

- Én – mondá a többi közt Sophie – mindig ugy leszek öltözve, mint eddig, csinosan, az uj izlet (divat) szerint, de mindig gazdálkodó móddal; ruhám annyi van, hogy ujakat épen nincs szükségem varratni; de e helyett azt kivánom, hogy te jelenj meg előttem mindig izletesen. Várj csak, várj! én még megifjitalak, én törlöm le szenvedésed könnyhullatásait.

E tervezgetések csakis harmadfél hónapig tarthattak: november 11-dikén volt a magyar irodalom ujjáteremtőjének esküvője. Kazinczy vörösbarna attilában lépett az oltár elé; Sophie csipkékkel ékitett fehér atlasz ruhában. Vőféle karját el nem fogadta: „Kazinczy! nun komme” mondá, megfogva vőlegénye kezét s haladt a templom szentélyébe. A régi szólásmód divata fentartá magát a házastársak közt sokáig. Nap közben németül beszélgettek s per „Sie” szóliták egymást; „nem hiu affectatióból, emlékeztetésül, hogy egymást becsülni kell.” Csak estve csendült meg Sophie ajkán a magyar nyelv bizalmas tegezése, azon franczia hangejtéssel, melyet Kazinczy oly gyermekesen szeretett.

Irodalmi gondjai közt Sophie, az angyali lélek, vidámitá fel óráit. „Mily gyönyörüség van abban – irja Kazinczy páratlan gyöngédséggel, - midőn az én Sophiem ölembe ül, nyakamat által fogja és házi gondjainkat forgatjuk. Vagy midőn ő alszik, és én az ő pihegéseit fülelem. S midőn végre hosszan vont ébredési fellélekzéséből veszem észre, hogy álma eltün, de én még meg nem mozdulok, hogyha ismét el akar aludni, álma visszatérhessen. Ő az angyal! a legszebb, leglágyabb, legfehérebb kezet,mely valaha az isteni kéz által teremtetett, felém nyujtja s reám lassan leteszi, hogy lássa, alszom-e?

„Ő angyala életemnek, bére hosszas szenvedéseimnek, s karjai között minden öröm valóságos könyörgés a gondviseléshez, mely bennünket homályos utakon vezet paradicsomába.”

E sorokat Kazinczy negyvenhat éves korában irta; nem-e lehet a szerelem által megifjodni?!

Oh, e nő hányszor nem simitá le a sokat szenvedett iró homlokának redőit, hányszor űzte el szeretetével lelkének buföllegét; nem-e Sophie angyali jósága élteté, hogy a fáradt agg előbb nem roskadt össze a széphalmi lakromjai közt?

Igen! igaza vana gondolatok eszmedus szerzőjének: a költő egy szivben, mely szeretni tud, többet talál, mint a világ egész politikájában.

(* Tisztelt munkatársunk e czikket Kazinczy Ferencznek Toldy Ferencz birtokában levő kéziratai s levelezései nyomán dolgozta. Reményljük e nagy író érdekessége s az adatok kétségbevonhatlan hitelessége csak fokozzák kedves olvasónőink előtt jelen dolgozat becsét.     Szerk.)

Forrás: Családi kör 20-21. szám – 1866. május 20., 27.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése