A
szerelem életadó sugarát, szívet, mely élesztő harmatként vidítja a csügged ő
lelkét, még a szegény költőtől sem vonta meg az ég. Ha szegénnyé és üldözötté
tevé, száműzötté s hazátlanná, veszteségeit a szerelem édes boldogsága által
igyekszik kárpótolni.
A
költő legforróbban tud szeretni: földi létének minden érdeke, mennyországának
édene: a szív. A nap sugarai is melegebbek a sötét helyen, lángolóbb egy
bánatos élet szerelme. Mennyi bánat és szenvedés van pedig egy költő életében!
1801-diki
június 28-án hullottak le Kazinczy Ferencz kezéről a hetedféléves börtön
lánczai. Tárt karokkal sietett Regmeczre anyjához, hogy szivére ölelje a
szülét, ki hosszas fogságának kinjait lelkében kétszeresen élte át. Anyja
karjai közül kibontakozva, a költő első látogatását Kázmérott tevé, gróf Török
Lajos családjánál. Itt lelte fel Kazinczy legrégibb s legkedvesb ismerőseit.
Mióta 1784-ben lakában a főur e szegén irót atyai csókjával üdvözlé, különös
vonzalmat érzett annak barátságos családi körében, szeretet s tisztelettel
kereste fel azt, míg végre egészen belé olvadt. Kazinczy nélkül nem volt teljes
a grófi család; a házigazda fia: József, tanácsadó bátyjaként szerette, s a kis
leánykát „Sophie” és „Susie” nyugtalankodni kezdtek, ha nem jött estve „Franz”
bácsi kedveskedő czukorkáival. De a bácsi mégis csak többnyire eljött, a három
és öt éves két leány bizalommal futott elébe. Ő jól tudta kötelességét:
zsebéből édességeket adott a gyermekeknek, ölébe vette s térdein kezdte volt
ringatni. Igy történt két éven át, az est és Kazinczy várva vártan köszöntöttek
be egyszerre a grófi családnál.
Könnyű
is volt a bácsinak eljönni, hisz egykor két éven át egy háznál lakott Kassán a
grófi családdal. Mint Abauj jegyzője hivataloskodott a megye székvárosában, b.
Orczy Lőrincz oldala mellett (1784-6). A kassaiak, mint iró embert már
mindnyájan ismerték, s a gróf barátságába némi öntelt büszkeség is vegyült,
hogy a „Magyar Geographia” s „Egy amerikai podócz és Kázmér keresztyén vallásra
való megtérése” irója az ő házát tiszteli meg kiváló bizalmával. Midőn Kazinczy
a nyájas grófi családtól késő esténkint bucsút vett s kis szobája szűk falai
között találta magát: Geszner’ idylljeit olvasgatta s forditá magyarra, vagy
Adolf német „levelei”-be mélyedt,ebből dolgozta ki a magyar próza irodalmi
nyelvének alapját megvető „Bácsmegyei Levelei”-t, - s egyikét érlelte meg azon
nagyszerű ujitási terveknek,melyek életbeléptetése uj irodalmi korszakot
alkotott.
1786-ban
megcsonkult Törökék családi köre: a virgoncz Sophienak egy bécsi leánynöveldébe
kellett távozni. Kazinczy is megváltoztatá, mint tanügyi igazgató lakását s a
grófi család Kassáról Kázmérra költözött. A távol s az élet gondjai lazitottak
a szivélyes viszonyon, több éven át nem látogatta meg a gróf családi tűzhelyét.
S midőn a régi órák kedves emléke magányában feltámadt, a családot fölkeresni
elszánta magában: régi ismerősei kedves köre helyett hetedféléves börtönébe
hurczoltatott.
1801-ben
sütött be munkácsi fogházának ablakán a kegyelem sugára, a sötét börtönszoba
ajtaja felpattant s a szabadságát visszanyert férfi a szülei házon kívül első
kirándulását Kázmérra tevé.
Csakis
vendégszeretetök nyájasságáról ismert a grófi családra. Török gróf és neje
fürtei közé már nem egy ősz hajszálat font a haladó idő, a gyermek József deli
férfiuvá nőtte ki magát s az ölén ringatott leánykák: Sophie és Susie fejlett
nőkké. Mégis csak a régi leánykák maradtak, enyelgve s bizalmasan ölték karon a
soká nem látott „bácsit”, elcsevegték pár óra alatt mindazt, mi a család
körében tizenöt éven át történt és változott.
De
Sophie még sem volt egészen őszinte egykori testvére irányában. Mellén egy féfi
arczképe függött s midőn Kazinczy, rajta szemeivel megakadva, kiléte után
tudakozódott: Sophie elpirult, felelet helyett kérő szemekkel tekintett
anyjára.
-
Mama, wär’ er hier, er wäre sein Freund.
Menyasszony-kor
a remény és ábrándok legköltőibb órái s Sophie menyasszony volt. D’ Etoile
Miksa számüzött franczia grófé, s a gróf arczképét hordá mellén.
Kazinczy
ekkor érezé talán először, hogy a titkos vonzódás, mely Sophiehez köti, több a
testvéri szeretetnél is. De megnyugtatá szivét. „Látván, hogy Sophie másé,
tartózkodva bántam vele – irja önmaga -, ugy, hogy ő magamviseletemet valamely
homályosan érzett idegenségnek vette.”
A
fentebbi jelenet után Kazinczy ismét gyéren kezdte látogatni a grófi családot.
Lakását eközben Biharba tette át, igy távol volt Törökéktől, régi viszonyát a
családdal egyedül az „angyali kedvességü és sevignei szépséggel elboritott
levelkéket irogatott Susievel” váltott sorai tartották fenn.
D’
Etoile gróf számüzetési ideje letelt, visszanyerte szabadságát Magyarországba
jöhetni, de nem jött többé. Sophiehez hűtelen lett, egy franczia hölgygyel lépett házassági frigyre.
Kazinczyt
is két évig fogva tartotta egy bihari menyecske szerelmi hálójában. „Egy jó
daemon” azonban „Sophie nevét sugá fülébe”. Véget vetett „a tudományos szép
asszonynyali” viszonyának, elhatárzá, mint kérő
köszönteni be Kázmérott, Török gróféknál. A szegény iró alig merte
reményleni, hogy Sophie egy szegény iró kezét vissza nem utasitja. Határzott;
mint a fa, mely a kiállott vészek megrázó hatalmát kiállván, csak inkább virul:
lelkének kételyei csak erősiték fellépési szándékát s nem tudták megdönteni.
Rochefoucauldnak
„erkölcsöt festő mondásai”-t,melynek magyaritásán ekkor dolgozott – letette s
utnak indult Kázmér felé.
Az
1804-diki év hő nyári napja volt (augusztus 24), midőn Kazinczy fáradságos
kocsizás után Kázmérra érkezett. A hanyatló nap bucsúsugarait az udvarban ülő
grófnéra s leányaira lövelte, kik vendégök láttára örömittasan ugrottak fel
székeikről.
-
Unser Ferencz! Unser Ferencz, - szólamlott meg az ifjabb testvér.
-
Wie lange bleiben sie hier, Ferencz? – volt Sophie üdvözlete.
-
So lange sie mich nicht verjagen – felelte reá enyelgve Kazinczy.
-
Da können sie hier grau werden – ripostirozott elmésen a kedves leány. Pedig
szegény költőnk fürtei közt már nem egy ősz szálat növesztett a börtön hosszas
szenvedése.
Enyelgve
kizárólagosan a leányok foglalták le a „bácsit”. Sokáig elcsevegtek vele, mint
a grófi háznál divott, magyarul s németül felváltva. Németben per „Sie”,
magyarban a bizalmas „te” megszólitással.
-
Lieber Franz! was Sie mir prophezeiet haben, ist geschehen; Etoile hat
geheirathet.
Kazinczy
örült, hogy maga Sophie szájából ismételve hallja ez örömhirt s d’ Etoile
grófot kiindulási pontul használta fel, hogy a házasélet boldogságait
magasztalja.
-
Rendes dolog, - felelé Sophie, - hogy te, édes barátom mindig ily hangon
szólasz; s én neked azt jósolom, hogy te ezen örömöket sohasem izlelended.
-
S miért nem?
-
Azt én nem tudom; de látod, nekem ugy tetszik, hogy te valamely leánynak vagy
özvegynek házassági jelentést sem mernél tenni.
-
Majd meglátod, - gondolá, de nem felelé Kazinczy; - majd meglátod, csak jöjjön
bátyád.
De
a várva várt bátya nem érkezett haza másnap sem.
A
véletlen Kazinczyt ez este egyedül hozta össze Sophieval. Enyelegtek, fecsegtek
s a komoly költő egyszer csak azon vette észre magát, hogy szive szándokán
kívül is elárulja érzelmeit.
-
Lány! – szóla Sophiehoz – te engem ismersz minden részeiben szivemnek; ismered
állásomat s azokat, kikkel a természet összeszőtt és kik, mit tudod, életem
kegyetlenül keseritik; mondd el, reá birhatnád-e magadat, hogy enyém légy
s engem a sirig elkisérj?
Sophie
Kazinczynak enyelgő modorához levén szokva, nem hitt szavai komolyságában.
-
Kazinczy! micsoda neme ez a tréfának?
-
Nem, kedves leány! én nem űzök játékot; azért jöttem egyedül; szólj,
remélhetek-e?
-
Tehát igy fognád tenni a házassági jelentést?
-
Nem, édes Sophie! te tudod, hogy évek óta
te vagy szemeimben az első személy. Sokáig küzködtem; nem reménylek semmit; de
mondd ki, hogy meg legyek nyugtatva.
Már
akkor észre vette Sophie is, hogy Kazinczy nem tréfál.
Ha
van percz, melyben a költői lelket ihletés heve ragadja meg: a szerelmi
vallomás válságos pillanata lehet az.
„Sophie
ekkor vette észre, hogy majd csupa tűz a képem, majd fagyos, mint a hó.”
-
Látom, hogy nem játék, a mit velem üzösz – volt komolyan, de kedves hanggal
elmondott válasza, - de hiszen mi ugy néztük egymást, mint testvérek, sohasem
álmodtunk erről?
Sophie
felkelt és távozott, magára hagyva a költőt, kinek keblében a remény és
kétkedés érzelme váltakozott. Némi öntudattal telt el a bátran elmondott
szerelmi vallomás után. Jobban érzé, mint merte, hogy szeret. Hisz a szerelem
hirtelen nő, egy könnyben, egy égő tekintetben gyul lángra bennünk s édes
titkai saisi fátyolát gyengéden lebbenti le önmagunk előtt.
sophie
nem hagyá sokáig magára kérőjét.
-
Und wo werden denn wir wohnen? – voltak a visszatérőnek szavai s enyelgve
simult Kazinczyhoz.
-
Anyámmal szólottam. Örömmel fogad el; s míg Susienek vittem a hirt, bejelentett
az atyámnál s ez neked ime ezt üzeni: Ő sokkal inkább barátja Ferencznek, mint
hogy vele a közönséges módon járjon el. A szokás azt kivánná, hogy te szólj
atyámmal, de azt meg nem engedi; ő szól veled.
Rajzoljam-e
Kazinczy boldogságát!? Érzelméről e gy kötetet irt Kisfaludy Sándor a: „Boldog
szerelem”-ben. E nap a martyrköltő életének kétségkivül legboldogabb episódja.
Örömmámorában alig várta be szivfrigyére a szülei áldást. A háznak vendégei voltak, nem igen férhetett
a beteges grófhoz. Igy folyt le a következő nap is.
Végre
augusztus 27-dikén Kazinczy lelki örömére „Isten hozzád”-ot mondtak a vendégek.
Sophie atyja áldását adta a frigyre s a jegyesek gyűrűt váltottak.
Az
nap a tervezgetések s az előleges házi gondok napja volt. Sophie már előre
elrendezé házát, s az ujra megifjult Kazinczy gyermek-ábránddal beszélt
jövőjéről. A legcsekélyebb aprólékosságokra kiterjeszkedett a vidáman csevegők
gondja. Sophie csak Ferenczének akart tetszeni, uj és uj inditványok,
javaslatokkal állt a boldog költő elé,- mint szive sugall. Minden részletét is
feljegyezve leljük Kazinczy irataiban.
-
Én – mondá a többi közt Sophie – mindig ugy leszek öltözve, mint eddig,
csinosan, az uj izlet (divat) szerint, de mindig gazdálkodó móddal; ruhám annyi
van, hogy ujakat épen nincs szükségem varratni; de e helyett azt kivánom, hogy
te jelenj meg előttem mindig izletesen. Várj csak, várj! én még megifjitalak, én törlöm le szenvedésed könnyhullatásait.
E
tervezgetések csakis harmadfél hónapig tarthattak: november 11-dikén volt a
magyar irodalom ujjáteremtőjének esküvője. Kazinczy vörösbarna attilában lépett
az oltár elé; Sophie csipkékkel ékitett fehér atlasz ruhában. Vőféle karját el
nem fogadta: „Kazinczy! nun komme” mondá, megfogva vőlegénye kezét s haladt a
templom szentélyébe. A régi szólásmód divata fentartá magát a házastársak közt
sokáig. Nap közben németül beszélgettek s per „Sie” szóliták egymást; „nem hiu
affectatióból, emlékeztetésül, hogy egymást becsülni kell.” Csak estve csendült
meg Sophie ajkán a magyar nyelv bizalmas tegezése, azon franczia hangejtéssel,
melyet Kazinczy oly gyermekesen szeretett.
Irodalmi
gondjai közt Sophie, az angyali lélek, vidámitá fel óráit. „Mily gyönyörüség
van abban – irja Kazinczy páratlan gyöngédséggel, - midőn az én Sophiem ölembe
ül, nyakamat által fogja és házi gondjainkat forgatjuk. Vagy midőn ő alszik, és
én az ő pihegéseit fülelem. S midőn végre hosszan vont ébredési fellélekzéséből
veszem észre, hogy álma eltün, de én még meg nem mozdulok, hogyha ismét el akar
aludni, álma visszatérhessen. Ő az angyal! a legszebb, leglágyabb, legfehérebb
kezet,mely valaha az isteni kéz által teremtetett, felém nyujtja s reám lassan
leteszi, hogy lássa, alszom-e?
„Ő
angyala életemnek, bére hosszas szenvedéseimnek, s karjai között minden öröm
valóságos könyörgés a gondviseléshez, mely bennünket homályos utakon vezet
paradicsomába.”
E
sorokat Kazinczy negyvenhat éves korában irta; nem-e lehet a szerelem által
megifjodni?!
Oh,
e nő hányszor nem simitá le a sokat szenvedett iró homlokának redőit, hányszor
űzte el szeretetével lelkének buföllegét; nem-e Sophie angyali jósága élteté,
hogy a fáradt agg előbb nem roskadt össze a széphalmi lakromjai közt?
Igen!
igaza vana gondolatok eszmedus szerzőjének: a költő egy szivben, mely szeretni
tud, többet talál, mint a világ egész politikájában.
(* Tisztelt
munkatársunk e czikket Kazinczy Ferencznek Toldy Ferencz birtokában levő
kéziratai s levelezései nyomán dolgozta. Reményljük e nagy író érdekessége s az
adatok kétségbevonhatlan hitelessége csak fokozzák kedves olvasónőink előtt
jelen dolgozat becsét. Szerk.)
Forrás: Családi kör 20-21.
szám – 1866. május 20., 27.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése