(Régi dalaim közül)
Mintha hárfa burján halkal,
Fuvalomra ébred a dal,
S lassan-lassan tova lebben,
Árnyas völgyön, zöldberekben,
S gondolatnak, érzelemnek
Óhajtási vele kelnek:
Illatára e virág kelyhének,
Ugy zendül meg ajkamon az ének.
Mint ha irott lepke szárnya,
Levegőég utján járva.
Le-lelibben zöld mezőre,
Kiviritott dombtetőre.
S körülötte vágyak, álmak
Tündérei titkon szállnak:
Ugy mereng e hasadó bimbóra
Képzeletem fényes pillangója.
Mit jelentsem e virágszál,
Kezeidből, szép virágszál?!...
Illatával, fris szinével,
Csupán lelked s arczod ér fel;
Virulása: fényes álmod,
Fakadása: ifjuságod.
Mint alá hullt lombok rétegében:
Kebelemen ugy virulna épen!
Oda, a hol gyermekségem
Szép emléke nyugszik régen.
S fel-felidéz oly sok álmot,
Tünve-tünő boldogságot;
Míg oda künna lomb sárgul:
Tündér-korod tanujául
Oda rejtem e virágot, némán,
Honnan a mult mosolyog még én rám!
Szine már itt vész a fáknak,
A jelenben hosszú árnyak…
Fut az öröm, fél az ábránd,
Eszmény helyett váz tekint ránk…
Ékefosztott egész világ
Könnybe lábadt szemünkön át - -
S a virágot, melyeket adtál nékem,
Miért tudnád ily kihalt vidéken?!
Mint a virág, az életet,
Szeresd, álmodd a míg lehet!
Fényes napja, vándor árnya.
Csalogató délibábja,
Rejtelmesen szóló dala.
Mely távolba még nem hala:
Ringasson el édes szenderével,
Hogy valóra soh’se ébrednél fel!!
Forrás: Családi kör 14. szám – 1866. ápril 8.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése