Szép, tavaszi nap sugára
Csókot lehel a fűszálra;
S a fűszálon az örömtül,
Rengő, fényes harmatcsep ül.
Ing, hajlong a völgyi pázsit,
A harmattól lábom ázik;
És én megysek mindig messzébb
Hallgatni a madár neszét.
Rendre nézek minden bokrot,
Mely karjával lágyan átfog;
S minden madárt rendre kérdek:
Szeret-e rózsám, míg élek?
Kérdésemre – hisz’ ők értik –
Üdvtelt dal hat fel az égig;
Minden csattog… - De im’ némul –
A fejemre száraz galy hull.
És a csendben, erdő-mélybe’
Kakuk-madár szól meg végre;
Szól a kakuk, és én kérdem:
Hány esztendőt igérsz nékem?
…Néma minden – kakuk nem szól,
A fejemre száraz galy hull…
Száraz galy halvány levele,
Hullj alá beteg keblemre!...
A jóslatot érzem mélyen:
Földhöz lánczolt betegségem;
Én e láncznak ellent állnék,
- Testem gyönge, mint az árnyék.
Édes rózsám, várj kebledre,
Megyek hozzád hőn epedve…
Ah, de mi ez! roskad testem…
- Vidd el, szellő, árva lelkem!
Forrás: Családi kör 20. szám – 1866. május 20.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése