Pillantásod a szép csillag rezgő fénye,
Életet, világot önt a sötét éjbe,
Játszi mosolygással száll reánk az égből,
A legszebbik égből, gyönyörű szemedből.
Mosolyog vidáman, enyelegve játszik,
Az örömtől égni, felragyogni látszik…
És játszunk a tűzzel, feledve, hogy éget:
Észre se veszszük és hőn szeretünk téged.
Pillantásod a hold ábrándos világa,
Von, ragad magával bűvös világába;
Követjük sugarát álmodó kórosként,
Elhagyva a földet, a világi ösvényt,
A magasba szállunk, hol az üdv tanyázik,
Angyalok, tündérek bájos hazájáig –
S ébredve, szivünkben találjuk ez édent:
Ábrándosan, forrón,hőn szeretünk téged.
Pillantásod a nap tavaszi sugára,
Tündökölve száll a téli hideg tájra,
És az ébredő föld, meglágyulva kérge,
Virágozó arczczal mosolyog az égre,
Bűbájos madárdaltölti be a léget,
Illatot árasztva fű, fa, virág éled..
Szivünk ez a világ: szemeid tüzétől
Szerelemre gyulad, mosolyog a kéjtől.
Pillantásod a gyors villám futó lángja,
Reánk szállva, egész valónkat bejárja,
Szemeinkbe fényt ad, vérünkön hat által,
Szivünket betölti lázas dobogással.
És mi gyönyörködünk vakitó lángjában,
Feledve, hogy abban csak kin, csak halál van,
Nem érezzük, hogy öl, hogy rombol, hogy éget –
Nem érezünk mást, csak őrjöngő szerelmet.
Forrás: Családi kör 10. szám – 1866. márczius 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése