Kelj fel édes Andor bátyám,
Hallgass meg csak engemet,
Jaj be szörnyü szörnyü álom!
Nézd, még most is reszketek.
Azt álmodtam hogy mi ketten
A szabadban sieténk
S ott a tónál néhány tanonc-
Társainkra ismerénk.
Csuszkáltak ők, mi nem mertünk
Tudván hogy a jég hamis,
Mégis a sok hizelgéssel
Jégre csaltak minket is.
Jobban neki bátorodtunk,
Folyt a csuszkálás vigan,
Elfeledtük hogy alattunk
A halál országa van!
S amint végre együtt álltunk,
Épen hazaindulók,
Ingadozni kezd alattunk,
A jég s iszonyún ropog.
Egy sikoltás s az életnek
Végreménye elszakadt, -
Egy zuhanás s mindnyájunkat,
Hideg jéghasáb takart.
Felriadtam én e percben,
Magad is képzelheted!
Az egészet, hogy csak álom,
Tudni milyen jól esett.
**
A remegő Jenő
Alig végzi álmát,
Kopognak s benyitják
A szoba ajtaját.
Egy kis fiu lép be,
A kis Dandár Elek,
S hangosan beköszönt,
„Jó reggelt gyermekek!”
„Tudjátok-e?” igy szól,
Mért jöttem hozzátok?
Jőjetek ma velem,
Ugy sincs iskolátok.
Délután a tóra
Csuszkálni kimegyünk
Majd szép mulatság lesz,
Nagyon sokan leszünk.”
„”Nem megyek, szól Jenő,
Halljad csak álmomat,
Maradj inkább itthon
Fogadd tanácsomat.””
Elek felkacagott:
„Álom marad álom,
Ha nem jösz én megyek,
Servus jó barátom.”
**
Harmadnapra olyan búsan,
Zúgtak a harangok,
S kint az utcán párosával
Mentek a tanoncok.
Andor, Jenő, ők is köztük
Vannak mindaketten,
Könytül ázott fehérkendőt
Tartanak kezökben.
Temetés van, egy vizbeholt
Tanoncot temetnek,
Dandár Elek bús szülői
Gyászban keseregnek.
Forrás: Tanodai Lapok III. évf. 7-dik szám 1858. február 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése