Kazár jan. 8. 1858
Toldy, szegényke hazánk, irodalmunk, nemzetiségünk
Oszlopa, lángeszü nagy mestere, bajnoka vagy.
Pestről hoztam1 ihol, s már hónapok óta feküsznek
Kétkötetű müveid nyitva barátod előtt.
Ősz fejemet nem láthattad, sem drága tiédet
Én nem ölelhettem, mint cselekedni szokás.
Mely nyakamon régóta fityeg, s hozzán növe régen,
Sőt de velem született, zsarnokom, űze haza.
A kinek egy kis gondja reá, nem szidja, de Isten
Szent adománya gyanánt ismeri zsarnokomat.
E sanyarú hatalom nélkül nem volna ez élet
Élet, azaz koszorús vívoda a pályafutás.
Ez csak háromszor nyolc órát engede nékem
Pesten, s a kicsi dijt nemzeti nagy müvedért.
Nem látásod elég keserű nekem; a te szemednek
Tán hivedet most sem látnia jól is esett.
Soknak elég egyszer minket szemlélnie; és van,
A kinek egyszer sem kellene a te hived.
Ért azelőtt valamit, ma lenézve fogadtatik a fej,
Melynek fedve alig kettede, s dérrel az is.
Mind se baj; itt van ujabb könyved! Vele jóllakom, épen,
Mint ki netán urias nagy kanaladdal eszik.
Ezt ölelem tehelyetted amúgy őszinte karokkal,
És neki osztogatom parlagi bókjaimat.
Kár, hogy nem tud az én sürü kérdésimre felelni,
A melyeket szaporán rakva eléje rakok.
Honnan az a gyémántkebel, amely ezernemü harcot
Harcola a végre dicsőn vívta le mindegyikét?
Szólj, hol vetted ama száz bölcsnek elég tudományt, mely
Tudja mit eddigelé nemzeted összetanult?
Vagy ki adá kebeledbe az isteni lelkesedésnek
Szent kenetét feleid nemzetisége iránt?
Csak nem kaptad alélt nagyainktól, a kik alusznak2,
És kiki mégis igen szépnek itéli magát.
Hát hol vetted ugyan? sürüen kérdezgetem én ezt,
Mintha felette nehéz volna felelni reá.
Kettőtől van egész örök érdemed, a kiket illet
A nap alatt minden hála is áldozat is.
Első kútfeje hős ereidnek senki egyéb, mint
Kit valamennyi okos házban imádni divat.
Másika ellenben te vagy önmagad, a ki nem ástad
Földbe talentomodat, sőt kamatozni adád.
E két nagy hatalom teve nagygyá mindenegy embert,
A ki honának ezig még szemefénye vala.
Ez tüzelé hallatlan uton pályázni Kazinczyt.
Révait, egy Himfyt, Berzsenyit és Ipolyit.
Imez ikerhatalom teve nékünk téged is azzá,
A kinek egykor erős vállain állt meg az ég.
S téged aligha mesés történetü névrokonoddal
Összevegyíteni nem fogna ma Pythagoras.
Csakhogy ama hősök mindketteje szűz mese volt, míg
A te mesés pályád egy betüiglen igaz.
Hadd támadjon azért egy ujabb epos; a gyönyörüet
Részemről csakugyan most is Aranyra bizom.
Nem vagyok én érdembíró; hanem a te legifjabb
Gyermeked atyjának szép neve halhatatlan.
1) Október 27-én 1857. „A magyar nyelv és irodalom
kézikönyve.”)
2) Csak egy részök!)
Forrás: Tanodai Lapok III. évf. 4-dik szám 1858. január 21.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése