(Svéd nyelvből)
Midőn anyám keblén viselt még
Ezer reménynyel volt tele
S gondolva szive magzatára;
Örömtől duzzadt kebele.
Lehullt a fájdalom gyümölcse:
De a gyümölcsből hajh! mi lett…
Szegény anyám ha tudta volna…
Dehogy szült volna engemet!
Fagy volt, midőn világra jöttem;
Majd hogy meg nem vett a hideg,
Attól csak jó anyám szerelme
Melengetőleg óva meg.
A könyv, mely reszketett szememben,
Velem egy percben született…
Szegény anyám, ha tudta volna…
Dehogy szült volna engemet!
Nem a világ volt e világon,
Mit én először láthaték:
Ha van sötétebb a sötétnél,
Az: egy behullt síromladék;
S hogy nincs apám szívem -, szememnek
Legelső látománya lett…
Szegény anyám, ha tudta volna,
Dehogy szült volna engemet!
Eltűnt az ifjúkor fölöttem
Valósulatlan álmival,
Az álmok gondra vetkeződtek
A tettre vágyott férfival.
És jött a vész – és elragadta
Magával izzó lelkemet…
Szegény anyám ha tudta volna…
Dehogy szült volna engemet!
Alacsony volt bár börtönajtóm,
Nem léptem abba szomorún –
Tudván. hogy az, ha meghajoltam,
le nemkorholja szomorúm.
Egy jobb hit olvasóba füzött
Könyemből minden gyöngyszemet…
Szegény anyám, ha tudta volna,
Dehogy szült volna engemet!
Dicső anyám! mégis, ha látnád:
Mi bölcs türővé tett a hit!
Dicső anyám! ha élvezhetnéd
Önérzetem fenálmait!
Ha tudnád, mily híven betöltém
E földön embertisztemet:
Nem tartanád te fájdalomnak –
Még egyszer szülni engemet!...
(Mutatvány Sárosy Gyula
„Az én Albumom” című díszes emlékkönyvéből.)
Forrás: Tanodai Lapok III. évf. 5-dik szám 1858. január 28.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése