Ismeretlen szerző: Ki álmaimban megjelensz…

Ki álmaimban megjelensz,

Oh szellemkép, ki vagy?!...

Oh légy velem s enyelgj tovább…

Ne hagyj – oh el ne hagyj!

Dicsfényt sugárzó képedet,

Melyet hőn, lángolón szeret,

Hadd lássa hű szivem.

Ha fájdalomban roskadoz

A vérező kebel;

Felém terjesztett szent kezed

Segélve fölemel…

Szelid harmat hullásaként

Enyhíti és oszlatja szét

Malasztod – sérvimet.

Vagy vig örömnek báj-ölén

Üdít az érzemény;

Hozzám lebegsz s az enyhülést

Kétszerte érzem én.

S ha gond miatt borul egem,

Sebektől sajgó keblemen

Világot s fényt deritsz.

Ha szenvedélyek árja jő

S fenyíti rényemet,

És fölzugó hullámival

Már majdnem eltemet;

Tőled csak egy varázs-mosoly:

S lelkem míg a vész szétoszol,

Megmentve partra ér.

Hahogy parányi jót tevék,

Arcod derül felém,

S fölbátorító szódban a

Jutalmat meglelém.

És fáradatlan küszködöm,

Csakhogy helyeslő szent öröm

Jelét mutasd nekem.

Ki álmaimban megjelensz,

Oh szellemkép ki vagy?!...

Oh légy velem s enyelgj tovább…

Ne hagyj – oh el ne hagyj!

Fiad kegyével te vagy az,

Ki nyugtatóan enyhet adsz

Szeplőtlen szűz Anyám.

Forrás: Tanodai Lapok III. évf. 6-dik szám 1858. február 4.