Izenni akartam
A szellőtől neked,
Egyetlenem, szép kicsikém!
Édes üdvözletet.
De a szellő hamis!
S elfeledte volna,
Elbódulva, vágyittasan
Ajkaid csókolva.
Elküldöm szavaim
Kicsi kis galambbal,
Megsugja az édes titkom –
Gondolám magamban.
A galamb szerelmes,
El nem vinné szárnya,
Inkább menne hű párjához
Édes turbékolásra.
Kis patakra bizom
Szent titkát lelkemnek,
Hadd csevegje el kedvesen:
„Szeretlek! Szeretlek!”
Oh! de mégsem! mégsem!
Elfecsegné másnak,
A kit talán jobban szeret:
Nagy tengeranyjának.
Fölhivtam a napot,
Üdvözöljön téged,
Csókolgassa sugárajka
Piczi kezecskédet.
Ne küldjem ez utra,
Szépen arra kére,
Ne hozzak bajt – ugyis forr, ég –
Szerető szivére.
Magam menjek talán,
Szivem boldogsága,
S elrebegjem, hogy szép neved
Lelkem szent imája?
Oh nem! én sem, én sem!
Bár szivem szakadna…
Legédesb a szerelem, míg
Titokba’ van tartva!
Forrás: Családi kör 26. szám – 1866. julius 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése