Drága csontok szerteszórva
Fekszenek a sötét porba’,
Nem tudom, a vég ítélet
Hogy gyüjtheti össze őket.
Szerteszórva a világon
Mivé lettél, szép családom?
Hány idegen temetőbe
Vannak tagjaid letéve!
Akár merre járok, kelek,
Dél és éjszak, nyugat, kelet:
Mindenütt egy-egy temető,
Enyéimet pihentető.
Sok helyt jártam, sok helyt éltem,
Mindenütt sok rosszat értem;
Itt egy vesztés, ott egy másik,
Mindenütt egy-egy sír ásit!
Mint a sokat próbált vitéz,
Csatáira ha visszanéz:
Itt keblébül sürű vér
hullt,
Ott megsántult, itt megbénult;
Egy országba’ keze, másba’
Nyugszik szegénynek fél lába,
Alig van már egy ép tagja,
Mindenütt elhagyogatja.
Ama nap, a vég ítélet,
Hogy gyüjtheti össze őket,
Melyek mostan szerteszórva
Fekszenek a sötét porba’!
Forrás: Divatcsarnok 2. sz. 1854. január 10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése