A boldogság, mit egy szavadra
Keblemnek édes álma szőtt:
Reménybe’, vágyba’ épen ugy ég
Ma is, miként sok év előtt!
A rég idők visszaragyognak
E nap tükrében énnekem,
S az ősz daczára zendül ajkam
Virágba borult réteken.
Fuvalmas lombok árnya föd be;
Karomra öltve jársz velem…
És ujra vall a szem lesütve,
Pirulva valló szerelem…
Csudálatos varázszsal ömlik
A tündér-tájra üde fény;
Föltetszik az üdv, mint egy hajnal,
Lelkem távozó éjjelén.
S kikelve a földnek nyügéből,
Ah, ismét, ismét érezem:
Hogy nincs üdvösség nálad nélkül,
Mindenható szép szerelem!
Hogy bár lejárt szép ifjuságom,
Hogy itt-ott sárgul a levél;
Hogy sok ábrándom mint a lomb és
A vándor-madár utra kél:
De míg szemed fényes ködébül
E szent sugár ömlik reám,
E mosoly ébred ajkaidról,
E bizalom arczod haván:
Nem a multaknak szépségétől
Árad bűbáj szivemre, nem!
De keblem édes melegétől
Támad uj élet ezeken!
Forrás: Családi kör 26. szám – 1866. julius 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése