Csaták hevén kipirultál
Halvány voltál küzdés után;
De keményebb lett karod
Nőtt erővel pezsdült véred.
S ezer ár ha zúdult néked,
Csak tisztábbra moshatott;
De most belültépi a baj szivedet,
Arczod olyan beteges, mi lesz veled!
Fájdalom az osztályrészed,
Megfelezed kenyeredet,
S a kinek adsz, rád támad;
S ha általad kitáplálva
Tekintélye van s formája
Téged hirdet szolgának.
A merre nép él a földön, tisztel az,
Csak az az egy gunyol, melyet támogatsz!
A levegőt megmérgezte,
Fényes gyilkot küldött ide
A nyugovó oroszlán,
Hit, menyország? De pórias!
Hitves hűség?... Élvezz, mulass!
Ma fényüzés, és aztán?
Koplalás. A koldusbot lett sajátod,
Csakhogy nagyobb ujaddal fent szoritod.
A sógornak kéz nem elég,
Lelked után sóvárog, ég,
Feszegeti nyelvedet.
Övét meg ránk parancsolja,
Igy lennénk mi belé oltva:
Türni még ezt is lehet?
Ha hagyjuk, ugy Magyarország nem lesz – volt!
Mint a sírkőn, vagy térképen, neve holt!
Arczodon bú, bántódás ül,
De szemed ég lelki tűztül,
Felsugárzik mindenütt,
Tiszán, Dunán tul és innen
Fényed nélkül vidék nincsen,
Nemes lelked most eltünt.
Ily homlokkal s szívvel csak az megy tettre,
A kinek van multja és van jövője!
Forrás: Alsó-lendvai híradó 1 évf. 8. sz. Alsó-Lendva, 1889.
március 3.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése