A kétkedő – miként a nád
A szél ölén, oly – ingatag.
Erő a hit… s e szent erő
Kit elhagy: az haboz, tagad.
Hitünk alap, s ha vesztve van:
Lesüllyed az erős kebel, -
Megtörve csüng alá a szárny –
A mely a vész fölé emel.
Előttem a történetek
Nagy könyve, és ha forgatom,
Látom: hitünk hatalma van
Beírva ott minden lapon.
Erőt lehell belénk a hit!
S megtörve hull alá a hab:
A szenvedés- ha szirtje hit
Lelkünknek, - és e szirtre csap.
Szokrat méregkehelyt ürit…
S az ég felé hivőn tekint.
Nagy lelke oly nyugodt, reá
Fényt szebb világ sugára hint.
Jézust a hit vezéreli
És tartja fenn a tengeren…
Parancsol, és lecsendesül
Szavára a zudult elem.
A szenvedés mély tengerén
- Lelkéig ér hulláma bár –
Nem sáppad el – sőt felzudult
Hulláminak fölötte jár.
A hit csudás hatalma az
A mely nagyot – dicsőt teremt…
Hegyet mozdit ki, s fénye föl-
Deríti a sötét jelent.
Higyjünk dicsőbb jövőbe, ugy
lelkünkre száll e szent erő,
Mely áldva hat, s szebb korszakot
Romok közöl teremt elő.
Higgyük, hogy a ki önmagát
Nem hagyja, ég se hagyja azt:
Ez éltető hit a siron
Virágokat tenyészt – fakaszt.
Történelem tanitja, hogy
Nem mind mesék az ős csodák…
Voltak dicső nagy szellemek
Kik hittek és megalkoták.
Számithat a jelenben is
Sikerre még ez alkotás:
Nagy és csudás művekhez a
Hit kell csupán és semmi más.
A lelki szent erő – miként
Hajdan, most is – csudát müvel.
S lelkünk erős leend, ha hit
Ragyog le rá szent fényivel.
Forrás: Veszprém I. évf. 1866. május 24.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése